MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1965. január 25.
Napirend: - 2. Javaslat az 1024-es kormányhatározat alapján a megyei párt-végrehajtóbizottság 1963. július 8-ai, a szövetkezeti kádermunkára vonatkozó határozatának kiegészítésre. - - Javaslat. 33–44.
A technikusok és a mérlegképes könyvelők, valamint egyéb szakemberek beállításánál következetesen érvényesíteni kell a Földművelésügyi Minisztérium által a szakemberek beállítására vonatkozó kiadott irányelvben foglaltakat. Ennek érdekében a káderutánpótlást, a káderfej lesatést az éves és távlati termelési tervek készitésével egyidejűleg termelőszövetkezetenként el kell készíteni. Az éves termelési terveket a járás csak abban az esetben hagyhatja jóvá, ha a termelőszövetkezet ezzel egyidejűleg a káderutánpótlást, illetőleg káderfejlesztési tervét is elkészítette.Az üzemi szinten készült káderutánpótlás! tervek figyelembevételével el kell készíteni a járási, illetőleg a megyei fejlesztési tervet is«A káderfejlesztési tervek készítésénél fordítsanak nagy figyelmet a munkacsapatvezetők politikai, szakma* képzésére.8/ Megyei Párt Végrehajtó Bizottság javasolja a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának, hogy a szakember-ellátás javulása érdekében a megye általános és középiskoláiban céltudatos munkát kell végezni a pedagógusok segítségével, hogy megfelelő szárau fiatal kerüljön ma-, zőgazdasági szakmunkásképzőbe, technikumba, főiskolára. A szakember utánpótlás és a szakmunkásképzés meggyorsítása érdekében jobban igénybe kell venni a megyénk területén működő Agrártudományi Egyetemet, felsőfokú technikumokat, valamint az állami gazdaságaink nyújtotta lehetőségeket. A tsz. pártszervezetek segítsék vezetőiket abban, hogy a lehetőséghez képest létesítsenek társadalmi tanulmányi ösztöndijat a szakember utánpótlás érdekében, elsősorban a tsz. tagok és azok gyermekei részére, akik tanulni akarnak és a követelményeknek megfelelnek - egyetemeken, főiskolákon, felsőfokú technikumokon, illetőleg technikumokon.-