MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1964. július 27.

Napirend: - 1. Jelentés a Dunai Cement és Mészmű első féléves működéséről. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 3–8.

Megállapításunk szerint a német elvtársak nem kellően állnak a vitához. Álláspontunk, ha huzamosabb idő után sem kerül megoldásra ez a kérdés, akkor párt vonalon kell rendezni. Mészmü épitésével kapcsolatban: magyar erőforrásból kell a mészmüt biztosítani, furcsán jönne ki, ha mi Nyugat-németországból hoznánk be , másrészt felvetődik hogy a magyar szakemberek nem képesek arra, hogy mész­müvet hozzanak létre? Kutassák annak lehetőségét, hogy hazai erőforrásból hogyan oldjuk meg. A kikötő épitéssel kapcsolatban sok huzavona van, a Tervhivatal a szikséges pénzt biztositja.A G.B. elé kerül. Á javaslattal egyetértünk. Varga elvtárs : Megyei Tanács elnöke. A jelentés foglalkozik a megtakarítással. Véleményem szerint megtakarit s nincs, csak akkor lenne, ha a megtervezett teljesítményt tudná hozni. Nagyon nehéz kimutatni - árváltozások, levonulás, felvonulás stb. ­hogy mibe került a népgazdaságnak ez a mü megépitése, de kifelé semmi esetre sem dicsekedhetünk, hogy milyen olcsó. A kapcsolódó létesítmények - melyek a DCM-hez épültek ­nem tükrözik a korszerűséget, általában a szoc. létesít­ményekkel való ellátás kritikátlan. Ez a népgazdaság számára ráfizetés. Pld. üzemi szüklátókörüségből ered a kultúrotthon épitése, nem volt indokolt az ÁBC áru­ház odahel-v-ezése sem. Véleményem szerint ebben a Megyei Tanács is határozottabb lehetett volna, bár volt tilta­kozás, de süket fülekre talált. Arra kérem a jelenlévő elvtársakat, hogy néhány apróbb­nak látszó kérdésben necsak a pillanatnyi igényeket nézzük, mert ha a dolgozóknak nincs megoldva a szoci­ális problémáik az kihat a termelésre, ezt a kérdést közösen kell megoldani. A német elvtársakkal történt vitához annyit, hogy vé­leményünket akár kapitalista, akár szoc. országról van szó, - meg kell mondani. Néhány üzemben jártam és ta­pasztaltam, hogy a kapitalista országokba történő exportnál nagyobb figyelmet forditanak a minőségre stb. viszont a szocialista országok felé kevésbé törekednek ugy a minőségre. or s Véleményem szerint is nekünk is, de elvárjuk más testvéri gazdasági vezetőitől, hogy nagyobb figyelemmel kisérjék az export minőségét, ne csapjuk be egymást. Ilyen probléma volt a villanymotor gyártásokat illetően is. Szocialista országok között ilyen nem lehetséges, hisz együtt akkrunk működni. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy jó minőségű terméket szállitsunk de elvárjuk, hogy nekünk is jó gépeket szállítsanak. Véleményünket mindig mondjuk meg, ezt nem tartón naci-

Next

/
Thumbnails
Contents