MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1964. július 27.

Napirend: - 4. Jelentés a megyei pártbizottság 1964. I. félévi mérlegbeszámolójáról. - - Jelentés. 52–60.

Az első félévi tapasztalat azt mutatja, hogy a költségvetés,biztosi­i totta a pártszerü gazdálkodás pénzügyi előfeltételét. A Pol.Bizottság határozata értelmében az első félévben össz-megyei szinten 18o/m Ft. összegben történt tervmódosítás, az egyes költségvetési főcsoportokon belül. Ezt szükségessé tette egyrészt olyan feladatok megoldása, me­lyek a tervezés idején ismeretlenek voltak, mint pld. a német delegá­ció fogadása, vagy a rendkívül erős, elhúzódó tél miatti nagyobb meny­nyiségü tüzelő-szükséglet. Másrészt a pártbizottságok munka átszervo-­zéséből eredően emelkedett az átalányban részesülők száma, de több ér­tekezletet tartóttunk a tervezettnél is. A budai és a nagykátai pártbizottságnál a tervezésből és csaknem minden járási bizottságon ütemezésből eredően mutatkozott nehézség, különösen a tüzelő, telefon és a propaganda tanfolyam költségeinél. Az előírány-^ zatok belső átcsoportosításával a többletként jelentkező jogos igénye­ket csak részben tudtuk kielégíteni. j Az egyes költségvetési főcsoportok eredményét az alábbi táblázat mutatj bérek és közteher módositott előirányzat: 4,o82,6 teljesítés: * 4,o69.8 % 99,7 személyi jell.ktsgek. 375,7 336,3 89,1 szociális " , " , 58,3 60,2 lo3,2 értekezlet,prop.tanf. • 247,2 236,4 95,6 gépkocsi km. 1,474,5 1,455,3 98,7 működési és szerv. 1,178,1 1,133,9 97,9 beszerzés felujitas 77^,1 5o7,7 65,6 összesen: 8,19o,5 7,799,6 95,2 Az állományba tartozók bóróből zárolásra kerül 8,3/m Ft. Ennek 9° %-a a tartós betegség miatti*bérkiesésből ered, ami a terve­zett 5 %-kal szemben az,első félévben átlagosan 7 % volt. A kiesett munkanapok száma 1 147. A bérfejlesztési pótlékot felhasználtuk. 33 munkatárs bére bérszint alatti, akiknek egyrésze az 1964-ben megszűnő szabad státuszon szerepel rb

Next

/
Thumbnails
Contents