MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1964. április 6.

Napirend: - 5. Jelentés a Nagykátai járási vezetés tsz-irányító munkájáról (brigádvizsgálat). - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 24–40.

Felvetem Pataki elvtárs tanulási kérdését. Meg fogjuk kérdezni a Pártközpontot, hogy mi a helyzet. Nem megy ebben a járásban az, hogy az ottani körülmények között Pataki elvtárs hiányozzon az apparátusból. Nem vagyunk ellenére, hogy tanuljon, de nem most, mert az lesz, hogy a legnagyobb munkák közeppn nem lesz ott elmegy tanulmányi szabadságra. Kovács elvtárs ezt nem je­lezte, holott tudta, hogy ezen vitatkoztunk. Megnézzük és ha kell Pataki elvtárssal is beszélünk. Tehát a feladat az, hogy a határozati javaslatban felvetett pontokat konkrétabbá kell tenni. Ifi megítélésünk szerint bizalommal tekintünk a nagykátai elvtársak munkája elé, még akkor is ha ma egy kicsit erősen fogalmaztunk. Most az a kérdés, hogy mit csinálnak: hazamennek egy kicsit idegeskednek, vagy ténykednek és egy kicsit megerősödve fognak neki a dolgoknak. Kovács et: Utólagosan nem magyarázkodom, de ugy érzem egy két dologban ugy merült fel a jelentésben mintha általános lett volna függetlenül attól, hogy az a véleményem a jelentés megállja a helyét és ezt a vita is bizonyítja. Ezen el kell gondolkodni és gondolkodtunk is a brigádvizsgálat óta a párt es az állami vezetéssel kapcsolatban. Mi az első lépést megtettük a tanács felé. Törekedünk arra, hogy ha tőlünk kimennek a területre ne intézkedjenek operatívan. Nem megy könnnyen, de fogni fogjuk. Ugy látom elvileg nem volt helyes ez a munkastílus és azt is érzem, hogyan kell ezen javítani. De lehet, hogy lesznek bot­lások, keressük az utat. A tsz elnökök bejövetelének a kérdése nem állja meg a helyét, mert amikor utána néztünk ennek a posta volt az oka, nem kap­ták meg idejében az értesítést. A másik dolog van féléves koordinációs tervünk, aminek az a célja hogy egyéb szervek vizsgálatait összehangolja. Nagy segítséget adott a VB a munkához. Azt is érzem, hogy miben hárul ránk a felelősség. Mi a képességeinkhez mérten ezen változtatni fogunk. A pártmunka vonatkozásában elmondhatom, hogy a tsz. pártszervek meg vannak alapozva szervezeti élet is van, hogy a munkamódszert hogyan segítsük felfogjuk mérni, de ez nem lesz egyszerű feladat. A másik dolog Lakatos elvtársnak is érezni kell, hogy a gazda­sági munka operatív jellege rájuk hárul. Lakatos elvtársnak határozottnak kell lenni, fel kell náluk is vetni a felelősség kérdését. A kisméri egekkel kapcsolatosan Lakatos elvtársat megkértem, hogy adják ki az intézkedést. Azt mondta, hogy nem^ szükséges intézkedést kiadni, mert ezt a FM elrendelte. A végén kisült, hogy a FM nem rendelte el, akkor mégis nekünk kell a gyenge tsz-ekben megcsinálni. Sok múlik azon is, hogy a mező­gazdasági elnökhelyettes hogyian fogja a munkákat kézbe. Ami tőlünk telik arra fogunk törekedni, hogy ezekkel az el­gondolásokkal, ennek szellemében alakítsuk ki a munkastílust.

Next

/
Thumbnails
Contents