MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1964. március 16.
Napirend: - 1. Jelentés a cigánykérdésről hozott KB-határozat végrehajtásáról a Nagykátai és a Gödöllői járásban. - - Jelentés. 29–47.
A cigánylakosság életmódját és a társadalomba való beilleszkedettségét tekintve, csak becsléseink vannak*, Ezek szerint jelenleg a cigánycsaládok 58 %~a még beilleszkedésben lévőkből álló A fő problémát ez a réteg adja, melyhez hozzátartozik a cigányságon "belül elkülönülő úgynevezett " oláh " cigányok, akik a fejlőd legalsó fokán állnaka A Polit ikai Bizottsági határozat végrehajtásának s zervezeti vonat;tcozasa lft A Politikai Bizottság határozatának megjelenése óta járásunk cigány lakosságának helyzetében változások történtek. Ezek forrása a járás párt-, állami és társadalmi szerveinek megkülönböztetett figyelnében 5 valamint a közvéleményben történt változásokban keresendő? A Járási Párt Végrehajtó:Bizottság 1961 óta két izben tárgyalta a o igánylakós ság he lyzetét „ A községi titkárok, a tanácselnökök, a gazdasági vezetőkkel együtte ülésen beszélték meg a határozat végrehajtásának feladatait, Be meg mozdultak csaknek az-összes tömegszervezetek; a KISZ, a Nőtanács* a Vöröskereszt stb n A különböző szervezetek a határozat megjelenése óta rendszeresen foglalkoznak a cigánylakosság helyzetével a Minden községi tanács intézkedési tervet dolgozott ki a feladatok végrehajtásórac Hiba azonban ezeknél egyrészt, hogy a 2o éves perspektivikus tervek nincsenek megfelelően ellenőrizhető, operativ terveimre bontva 0 Továbbá ezek ellenőrzése a felső szervek részéről nem rendszeres 9 Mégis a fenti munka eredményeként a cigánylakosság helyzetében lassú javulás következett be ö Másrészről pedig .,*'.ro. _ lélet is a cigánykérdésben Q Az esetenkénti durva megnyilvánulások ma már szemben állnak a párt közvéleményével, valamint a lakosság politikailag fejlettebb, öntudatosabb rétegeinek véleményével* Bizonyítják ezt az 1963-ban a Kistarcsai Pésüsfonóban lezajlott ropgyűlések is„ Ezeken a gyár munkásai szembefordultak az üzem cigánydolgozóit általánosan elitélő hangulattal, melyet néhány cigánydolgozó lopása váltott ki.* A cigánylakosság körében is meg lett szervezve a határozat ismertetésen Ennek következtében van is bizonyos tájékozottság a Politikai Bizottság határozata tekintetében. Bizonyltja ezt, hogy a cigány dolgozók a határozat megjelenése után többizben felkeresték panaszukkal a Végrehajtó Bizottságot, Azok a próbálkozások pedig, amelyek a korábbi életformából való kiszakadás irányában keletkeztek, ma már nagyobb segitségre találnak,, / Ez a segítség megmutatkozik anyagi vonatkozásban, az építkezés támogatásában, pl, Gödöllő, Pócel községekben, a Ganz Árammérő- ;. bon épitési anyagok / bontási anyagok/ kedvezményes juttatásában., i: