MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1963. július 8.

Napirend: - 1. Jelentés a tsz-ek káderhelyzetéről, különös tekintettel a 3004/1958. sz. kormányhatározat alapján kihelyezett elnökökre és szakemberekre. - - Jelentés. 24–31.

- főleg szakembereket - irányítottunk át a gyenge tsz-ek ve­zetésének megerősítésére és további 2o státuszt kaptunk. Megállapításunk szerint a szövetkezeti vezetők /helyi és áti­rányítottak egyaránt/ abszolút többsége - a felmentettek is ­rendes, becsületes, jószándékú emberek, 3./ Kádermunkánk - az eredmények ellenére - sem kielégítő, Ezt mutatja a nagyarányú fluktuáció is, amely sok tényezők együt­tes hatására következett be, /Lásd l.sz c melléklet/. Különö­sen nagy volt a fluktuáció a v -'.l monori, ráckevei és a váci járásokban, A gyenge termelőszövetkezetek egy részében aggasztóan nagy a mozgás, számos helyen a harmadik, egyes he­lyeken negyedik; ötödik elnök } illetve főne^őgazdász, főköny­velő van, < Az átszervezés és az azt követő üzemméretek kialakítása oko­zója volt a kádermozgatásnak, /lásd 4.sz s melléklet/. Pl. a nagykátai járásban 3 év ale tt 16 elnököt mentettek fel, mégis a jelenlegi 17 elnök közül 14 megalakulástól Kezdve elnöki beosztásában van. A kádermozgásban szerepe van a természetes változásoknak is, Pl, nyugdíjazás, halálozás, stb, a,/ A kádermozgás egyik oka a beállítások körüli felületes­ségre vezethető vissza, Számtalanszor megtévesztett ben­nünket a pozitív információ, később kiderült, hogy külön­böző szervek olyen emberekről is* akiktől meg akartak sza­badulni. jó véleményt adta* Mi az információn tul nem vizs gáltukj hogy az előző munkahelyek milyen eredménnyel dol­gozott a javasolt személy s erre sem időnk f sem erőnk nem volt. Nem lett végrehajtva^ KB. titkárság határozatának az a pontja, hogy as átirányított káderek ügyében a küldő szerv pártszervezete foglaljon állást. Egy időben különbö­ző funkciókból leváltott embereket állhumánus szempont­ból - állami támogatással kihelyeztünk szövetkezetbe, bár tudtuk; hogy ilyen igényű vezetésre sem képesek. Pl. Vác, Aszód, Monor s Ráckeve ^ t O f 0 i I ' V

Next

/
Thumbnails
Contents