MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1962. október 8.

Napirend: - 1. Vitaanyag a megyei pártértekezlet beszámolójához. - - Vitaanyag. 9–67.

És helyeseljük, ho^y pártunk a Magyar Szocialista Munkáspárt és Kor­mányunk ezen a pletformon áll, ennek alapján dolgozza ki és folytat­ja külpolitikáját. Az a feladatunk, hogy teljositsük mind azokat a nemzetközi kötelessá­geket, amelyek ebből a platformból adódnak. Külpolitikai vonalvezeté­sünkben is, és idehaza is minden erőnkkel fejlesszük, erősítsük nem­zetközi kommunista mozgalom, a szocialista tábor egységéto Következe­tesen kijavítsuk azokat a hibákat, melyeket a múltban elkövettünk, tegyük pártunkat Marxivá-Loninivé 0 Országunkban olyan politikai és gazdasági helyzetet teremtsünk, hogy még elnyomatásban élő testvéreink példaként tekinthessék rendszerünket. Erőnkhöz mérten vegyünk részt a szocialista országok nagy gazdasági együttműködésében f l Tartsuk tiszteletben a Kölcsönös Gazdasági Segít­ség Tanácsa által hozott megállapodásokat, döntéseket * A szocialista országok gazdasági együttműködése, erőfeszítéseinek összehangolása óriási tartalékokat tár fel, s szinte beláthatatlan módon gyorsít­hatja meg a szocializmus, a kommunizmus anyagi, technikai bázisának megteremtését„ - > Ez a gazdasági együttműködés megszervezése nemcsak szubjektív óhaj, nemcsak helyes. A szocialista országok gazdasági együttműködése, erőforrásaik tervszerű felhasználásaj a különböző népgazdasági ágak arányos fejlesztése - a szocialista világrendszer viszonylatában ­az élet parancsoló szükségessége< A szocialista társadalom objektív gazdasági törvénye* Ezért szükséges e törvényszerűség helyes felis­merése és alkalmazása* \ / Üdvözöljük- hogy pártunk '.'öz-pc- Bizottsága és Kormányunk aktiven és tevőlegesen kivén részt venni - és vesz is részt - a szocialista y v / ./ o X \

Next

/
Thumbnails
Contents