MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1962. június 18.

Napirend: - 3. A Felsőbabádi Állami Gazdaság igazgatójával kapcsolatos újságcikkre vonatkozó jelentés. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 10–30.

Bozóki elvtárs : Röviden, amit Jámbor elvtárs elmondott a veze­tés színvonalával kapcsolatosan. Egyetértek a saját tapasztalatom alapján,is. 1955. 1957 és 1959-ben voltam ott más volt a mutató. Óriási a változás azóta. 1955-ben kellemes, udvarisa ember volt az igazgató, de a gazdasági fejlődés egészen más volt, rossz irániban. Akkor is és most is látszik, hogy a.módszerben változtatni kell, de ez az eredményből csak annyit von le, hogy ezt a helytelen módszert ha leküzdi, jó lesz. Az FH. vizsgálat nem látszik törvényesnek.. : . -la egy ember felettese lezárta az ügyét, azt felülvizsgálni más fegyelmi büntetést hozni nem szabad. Az itteni anyagból és az újságcikkből is az tűnik ki, más nincs, ami miatt vizsgálná az FM. az ügyet. Tehát ez szokatlan és törvénysértő eljárás. Más büntetést csak akkor hazhatnak, ha Hagy elvtárs ebből nem tanult volna és ugyan ezt a gyakorlatot folytatja. A másik kérdés: nyomozni, azután adatokat gyűjteni személyekre ebben az országban kiknek lehet? Akiket a törvény felsorol. Vállalatoknál is lehet a személyzeti megbízottnak, azután akiket az igazgató megbíz. Az itteni tanácskozáson az tűnik ki, hogy részben nyomoz emberek után, részben dósaiéban gyűjti saját maga által készitett jegyzőkönyvet , Váradi Barna. Ezt nem szabad tűrni, törvény tiltja ezt. Éppen ezért e vonatkozásban javasolom, mivel Hagy elvtárs esetleg elfogult - Ragó elvtársék vizsgálják ki Váradi Barna ezen csele­kedetét és a velünk való konzultálás után, ha megállapítják, hogy igaz, minimálisan fegyelmi büntetést kell neki adni. Szakali elvtárs ? Javasolom a Végrehajtó Bizottságnak, hogy a kiküldött bizottság jelentését és javaslatát, tehát az előterjesz­tést fogadja el. A határozati javaslati rész kieégzitéséhez ugy hiszem elvtársak, azokat az észrevételeket, javaslatokat, amit Matusek elvtárs tett, fogadja el a Végrehajtó Bizottság. Egészítsük még ki azokkal a megjegyzésekkel, amik itt elhangzottak. Ilyen? gondoskodni kell az állami gazdaságát igazgatójának és a Megyei Igazgatóságnak, hogy az aratáshoz-csépleshez szükséges gépek előkészítése meg legyen oldva. Megfelelő szakemberek biztosítva legyenek. Felmerült a k.rdés, hogy bizonyos szervezkedéssel állank szemben. A végső határozatban szükséges érzékeltetni, hogy itt egy elfogult rosszindulatú dologról van szó. Felmerült olyan javaslat, hogy a rágalmazókat vonjuk felelő s s e gr e. Talán azt kellene elfogadni, illetve szóvátenni, amennyiben Nagy elvtárs szükségesnek tartja külön feljelentést tehet a rágalmazók­kal szemben. Valószinü Szlovencsák mellett egy-két ember által szóvátett problé­mát meg kell vizsgálni. De ezenkívül Nagy elvtársnak joga van fellépni. Itt van ez a bor probléma. Ezzel kapcsolatosan elhangzott álláspont helyes. Felmerül, hogy egyszer-és mindenkor az illetékes minisz­térium ezt az egész kérdést rendezze. De addig is hivjuk fel a járási pártbizottság figyelmét, vagy aki ORSZÁGOS LEVÉLTÁR.

Next

/
Thumbnails
Contents