MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1962. június 18.
Napirend: - 3. A Felsőbabádi Állami Gazdaság igazgatójával kapcsolatos újságcikkre vonatkozó jelentés. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 10–30.
azokkgJJ módszeréről, s hogT^HÓrva, hogy azokkal szemben veti fel a felelősség kérdését, akik nem végzik el a munkájukat. Ennek alapján ugy döntöttem, hogy Nagy elvtárs maradjon továbbra is igazgató. Ezt a jelentést elküldtem, a névtelen levéllel együtt, a személyzeti osztályra. S a véleményem az volt, hogy Nagy marad. A vizsgálaton nem jegyzőkönyveztem, de meg vagyok győződve, hogy a meghallgatott emberek, akkor is azt mondják, ha a párt részéről, vagy bármely szerv részéről vizsgálj.ák az ügyet. Tehát ezzel én lezártam az égés- ügyet. De a Pártközpontba bekerült, hogy Írásbeli megrovásban rés: esitettem Nagy elvtársat, módszere végett. Van-e joga az igazgatónak az üdülédhez hozzájárulni? A következő dolog uralkodott el a területen, hogy az üdülők nagy százaléka műszaki vezetőből tevődött össze és az igazgatói alapból 100 /S-ig biztositották az üdülés hivatalos költségeit. Ezt felülvizsgáltam és ugy döntöttem^ hogy az igazgatói alap egy részéből, még pedig a nagyobb részébo'l a fizikai munkásokat kell külföldre vinni és a 2.000 Ft-nál magasabb jövedelemmel rendelkezők a saját pénzükön üdüljenek külföldön. Mert a fizikai dolgozóknak sokkal nehezebb külföldi utat megfizetni, mint egy műszaki dolgozónak, aki prémiumot is kap. Mostanáig nem érkezett hozzám javaslat, hogy műszaki részére járulhak hozzá üdüléshez kii az igazgatói alapból. Remélem a VB. egyetért azzal, hogy nagy százalékát a fizikai dolgozók üdülésére adják. Házi elvtárs kérdésére, hogy mi az oka, illetve az inditója az ügynek, egy névtelen levél. Milyen hatása volt a gazdaságra? A véleményem az, hogy ehhez nem kell kommentárt fűzni. Ahol hónapokon keresztül vizsgálódnak, ujságiró többször volt kint, én is vizsgáltam, a Pártbizottság részéről is vizsgáltak, el tudják képzelni, hogy egy gazdaságban, ahol 12 esetben különböző bizottság vizsgálódik, hogy a munkafegyelem nem szilárdul, hanem az a termelés rovására megy. Mindenki azon spekulál, hogy mi lesz a következmény. A következő kérdés: a főmérnök elhozásának problémája. Amikor lezártam az ügyet, akkor bejött hozzám a főmérnök és elmondta, hogy egyre élesedik Nagy elvtárs és közte a helyzet. Jrre azt mondtam, hogy kiküldőm az igazgatóság főmérnökét és a párttitkár elvtársat nézzék meg ezt az ügyet. Az igazgatósági főmérnök elvtárs azt mondta, ha egyáltalán nem lesz lehetőség, hogy a két^ember együtt dolgozzon, mi a véleményem arról, hogy elvisszük Nagykőrösre ott ugy is főmérnök probléma van. Erre azt mondtam nezze Szigeti elvtárs nem értek egyet vele, mert mert elvittük a főkönyvelőt és elvisszük a főmérnököt, akkor azok, akik ezek körül csoportosultak, kiabálni fognak össze-vissza. Tehát nem tartom helyesnek. De amikor az igazgatósági, főmérnök kint volt, megállapítható volt, hogy a két enber nem tud együtt dolgozni, akkor ott Szigeti elvtárs felvetette a főmérnöknek, mi lenne a véleménye, ha el menne Nagykőrösre? Akkor nem adott választ, hanem azt mondta, 2-3 nap múlva majd megmondja. Akkor aztán igent mondott. Tehát maga az' igazgatóság, kezdeményezte az áthelyezését. Tehát ebből indultunk ki, rábeszelt Szigeti elvtárs, nem mondom, hogy ez helyes volt. Azt a látszatot kelti, hogy a birálóknak kell elmenni a gazdaságból. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR il