MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1962. június 18.

Napirend: - 3. A Felsőbabádi Állami Gazdaság igazgatójával kapcsolatos újságcikkre vonatkozó jelentés. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 10–30.

- 13 ­FII , személyzeti osztály munkatársa: ,.Rágó . elvtárs ,utalt arra, hogy Losonczi elvtárs elrendelte a vizsgálatot, ün annak a fegyelmi bizottságnak tagja vagyok, aki ezt fogja vizsgálni, Az lenne a kérdésem a Végrehajtó Bizottsághoz, nem lenne-e helyes, ha a Végrehajtó Bizottság most levenné napirendről és a mi fegyelmi vizsgálatunk befejezése után tűzné napirendre. Arató Jenő elvtárs : Tudomásom szerint meg vannak állapítva a az ereplők, m ér akik s.zervezték a vádat. Ezek igen jeles emberek. A kérdésem az, hogy osztályhelyzetük, baráti kapcsolatuk hogyan néz ki. Ez az egyik, tehát, hogy kikkel tartanak kapcsolatot. A másik, hogy hogyan nézte meg a bizottság a konkrét felelősöket, mert egy kicsit a vizsgálat egyoldalú. A következő., az újságíróval kapcsolatos. Megmondom, egyszerűen nem értem, hogy ez az ujságirő, a Tóth Benedek, ez a Népszabadság, a párt központi lapjának a rovatvezetője össze irkál mindent és ezért itt mozgósitva van több bizottság. A másik, arait az FM. részéről felvetnek. Véleményem szerint a VB. az FII. beleegyezése nélkül is foglalkozzon az üggyel. Miért nem kapcsolódtak ők időben bele a mi vizsgálatunkba? Egy embert, egy kommunistát meghurcoltatni egy-két ember miatt nem tudom helyes-e. Miért nem javasolja a bizottság ezeknek az embereknek a hivatalos útra való átadását, másrészt az ujságitót. S végül helyes lenne a Népszabadság felé intézkedést tenni, hogy előszeretettel csinálják az ilyen irka-firkát. Tóth Benedeket és a Népszabadságot vegyük le napirendről. Itt Nagy András van a mi határskörünkben, szerintem kötelességünk, ha a mi hatáskörünkbe tartozó elvtársakról irnak, nekünk azt meg kell vizsgálni. S ha igaz, amit irnak meg kell büntetni, ha szükséges le kell váltani, ha nem igaz kakkoráállást kell foglalni az ügyeben. /is\ Szerintem ha ez derül ki, azt kell megküldeni a Népszabadságnak. Mi vizsgáljuk meg, hogy ezek az állitások mennyire igazgk. Bori elvtárs : A módszerek elválaszthatatlanok, akkor a véleménye­met sem fejthetem ki? Jlatusek elvtárs : De igen. Keleti elvtárs ; £gy kérdésem lenne. Hallom több bizottság fog­lalkozik ezzel. De a napokban azt hallottam, hogy a KEB. is. A" kérdésem az, hogy ez igaz-e? ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents