MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1962. április 9.
Napirend: - 2. A Pest Megyei KISZ VB jelentése az ipari tanulók KISZ-szervezeteinek helyzetéről, valamint az ipari tanulók között végzett politikai munkáról. - - Jelentés. 42–50.
Az elmúlt félévben 1373 tanuló vett részt házibajnokságban, mely főleg osztályon belüli és osztályok közötti bajnokságot jelent. Kevés kivet eltol eltekintve a tanulók mindegyike alkalmas sportolásra, s ennek dacára a rendszeres sporttevékenységet megkövetelő' Kilián Testnevelési mozgalomba mindössze 737 fiatal vesz részto Alacsony szinvonalon áll a természetjárás, holott annak sportbéli jelentősége mellett igen nagy kulturális haszna is volna. Szaporitani kell az utolsó évfolyamosok körében az MHS-szakköröknek a számát. Jelenleg mindössze 76 fiatal vesz részt MHS kiképzésben. Évenként általában 12oo fiatal tesz szakmunkás vizsgát* célszerű lenne ezeket a fiatalokat az intézeti KISZszervezetek keretein belül honvédelmi előképzésben előkészíteni. Fő figyelmet a helyii'pari intézetek felé kell fordítanunk, hogy a sportfeltételeket ott is teljesitsék, ahol egyébként sportkor nem működik. 1 XXX Az ipa ritanulók a jövő munkásosztályát képezik, A velük való törődés perspektivikusan fel tótlen érezteti hatását. Az irányitó szerveknek s különösképen a KISZ megyei VB-nak az eddigihez viszonyitva jobban kell törődnie az iparitanulókkal. Elsősorban a szervezet épitése területén. Minden intézetben meg kell valósitani az ostaly-alapszervezeteket, ezzel párhuzamosan tovább kell növelni a KISZ-tagok számát. Mindep lehetőséget meg kell adni a tanintézeti KISZ-szervez eteknek, hogy az ISZM 4 követelményét a mozgalomba résztvevő fiatalok teljesiteni tudják. Megfelelő oktatási formák megalakításával a helyiipari tanulók részére kiirt sportversenyekkel elő kell segiteni a jelenleg lemaradásban levő tanulási és sportbéli fel-Ételek teljesítését. Az eddig gyengén működő megyei iparitanuló tanács újjászervezésével, annak célszerű foglalkoztatásával kell részben megoldani az iparitanuló KlSZ-szervezetekbn való segitést. Kötelezni kell a járási,városi,nagyüzemi bizottságainkat, hogy jelentőségéhez mérten foglalkozzanak az iparitól uló KISZ-alapszervezetekkel, általában az iparitanulók életével, munkájukkal .így biztositható az iparitanuló KISZ-szervezetek további f efllődése.