MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1962. március 26.

Napirend: - 3. Előterjesztés a mezőgazdasági igazgatás átszervezésére és megerősítésére. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 22–34.

Nem lehet itt mellé beszélni. Ha az a baj, hogy eljöttek az^em­berek, akkor küldhetjük a szakembereket, azok nem foghak szántani és vetni. Bori elvtársnak teljesen igazat adok, hogy sok a speci­alista. A specialista kimegy megnézni, fiogy milyen.az állatok takarmánya,'milyen az ellátása és otthagyja a szövetkezetet, majd kapunk egy jelentést, hogy mi a helyzet. De nékünk nem ilyen ember kell, aki informál, hanem olyan, aki az embereket munkára serkenti, átirányítja egyik munkahelyről a másikra, hogy folyamatosan min­den termény betakarítása időben megtörténjen. Pl. a mult időben a silő 70 %-át meg sem kapálták azért, mert siló. Láttam helyet, ahol tényleg rendesen megművelték a siló kukori­cát is és ott volt takarmány szépen. Nem az a baj, hogy nem lehetne nagyobb termést kihozni, hanem az a baj, hogy nem szervezik meg megfelelően a munkát, a tsz. tagok a legnagyobb dologidőben 7 órakor mennek ki a földre és fél 5-kor már mennek haza, esetleg még a vontatót is igénybe veszik^a haza­szállításuk érdekében. Ez tehát nem a főállatorvos, főmezőgazdász kérdése, stb. hanem munkaszervezés kérdése, hogy a paraszt ne hagyja ott a munkát világos nappal, másrészt napközben is becsü­letesen dolgozzon. Látjuk a problémát és nekünk ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy a most kapott emberek ne hogy adminisztrációval és statisztika készítésé­vel foglalkozzanak, hogy regisztráló emberekké váljanak. Járási titkárok azt mondták, hogy ha nékik adták volna az embere­ket, semmi gondjuk nem lenne, megoldották volna a problémát. Miért veszélyes ez? Azért, mert őket nem kötik ügyrendek. Bátran merem mondani, hogy ha pártappatátus nem lett volna, mezőgazdaságunk sehol sem állna. Az állami apparátusnál nem lehetett volna egy lépést előre tenni, mert kezük-lábuk meg van kötve. Jelentésetet kell adni, hogy pl, hány kocát oltottak be, stb. Egy kicsit még mindig meg vannak kötve és nehezebben haladnak, mint mi. Regiszt­ráló, -statisztikát kellett csinálni nekik, de hogy ott a tsz-ek­ben konkrétan ráállitották volna az embereket a munkára, ilyen nem volt, Ilyen csak a pártapparátusban van. Most azt szeretnénk, hogy most már ezek az emberek élő munkát végez­zenek, Szeretném megérttetni, hogy nem szakember ellenes vagyok, de ahová nem szakember kell, oda ne azt küldjük. Ha szakember lesz és oda megy és beossza a munkát, nem kifogásolom, csak ne legyen ahhoz kötve, hogy neki asak azt szabad megnézni, ami az ő speci­ális dolga. Javasolom: fogadjuk el az előterjesztést, mint irányelvet, amely­ben a tanács teljes felelősséggel intézkedjen és ha egy embert in­nen egy másik helyre tesz át, abba nem avatkozunk bele, nem akarjuk annyira megkötni a kezét, de javasoljuk, hogy a megyei Tanács VB, messzemenően vegye figyelembe, hogy a kapott emberekkel nem növelni kell a regisztráló, adminisztrációs emberek számát, hanem a meg­lévő emberekből is ha lehet az operatív szervező munkát végző em­berek számát növelje, A minisztériumtól kapott lehetőség - hogy bizonyos átszervezés le­gyen, szerintem azt a célt szolgálta^, hogy bizonyos értelemben ésszerűsítsék a munkát, még a meglévők között is. Gondolom, hogy a XXII. Kongresszus meggondolkoztatta az embereket.

Next

/
Thumbnails
Contents