MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1961. december 4.

Napirend [A 6. napirendi pontot nem tárgyalták.]: - 4. Határozati javaslat a termelőszövetkezetek 1962. évi jövedelemelosztásának szabályozásáról. - - Határozat. 82–87.

ez elsősorban ott eredményes, ahol prémiummal kiegószitik. Ezek az elosztási módok a legelterjedtebbek. A VB. megállapítja, hc y a Megyei P.B. határozata alapján kiadott megyei szürke-könyvbe összegyűjtött jövedelemelosztási formák kiállták az élet bírálatát. Helyes volt ezek közkézre bocsájtása. Törekedni kell, hogy a tsz v. vezetők és tagok minél szélesebb kőre ismerje meg,- s az üzem adottságainak leginkább megfelelő formát, illetve foimákat bátran alkalmazzák. A tapasztalatok alapján az is megállapítható, hogy mély­ségesen tévedtek azok, akik ellenezték az anyagi érdekeltség meg­valósítását, és hibát követtek el azok£ akik szűklátókörűség, vagy egyéb meggondolások alapján akadályozták, vagy nam szorgal­mazták az anyagi érdekeltség megvalósítását, kiszélesítését. Egyes területeken, egyes üzemen, illetve termelési ágakban elterjedt a részes müvelés és részes betakarítás is. A leggyengébb szövetkezetek erősítésében ez a részesedési forma is eredményt hozott, egyes termelési ágakban pedig annak alkalmazásával sikerült megakadályozni az átszervezés utáni időbén a termelés visszaesé­sét ./kertészet , szőlő,gyümölcs/. A tapasztalat azt mutatjahogy az elosztás szocialista elveit a legkevésbé hordozza magába. A szövetkezeten belül komoly ellentéteket szít. Átmeneti jelleggel / a kisüzemileg telepitett szőlőnél, gyümölcsösnél egészen hosszú ideig/ néhány növény termesztésénél, ill. betakarításánál alkal­mazni kell. Az 196o és 1961 év tapasztalatai világosan mutatják, hogy a tsz-ek megszilárdításában, a termés és termék hozamok növelésé­ben, az elosztás szocialista elveit magábanfoglaló jövedelemel­osztási formáknak párosulni kell az alapvető munkákban a haladé agró és zootechnikai eljárások következete s alkalmazá sával, a szövetkezeti demokrácia me gvalósí tásával. következetes vezetéssel, a termelés magas színvonalú szervezettségével. N A fenti tapasztalatok alapján a V.B. a következő b_Jj-_..,t ..á...r o z a t 0 t hozza: 1./ Az 1962-es évben és az azt követő években tovább kell szélesíteni az elo_sz_tás s zocialista elvei t leginkább magában hordozó, a szövetkezeti tagság közvetlen, személyes anyagi «3.

Next

/
Thumbnails
Contents