MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1961. június 19.
Napirend: - 4. Szóbeli előterjesztések. - d) Intézkedési terv a tsz-ekben elmaradt munka elvégzésére. - - Javaslatok. 100–104.
Nagy a nyomás a tagok, részéről olyan irányban, hogy az eddig ki nem adott és kapálatlan kukorica területet részes-művelésre /áltaIában harmadában/ adják ki a tsz-ek a részükre. Ez megengedhetett len, mert ebben afe esetben a megyére átterjedne a részes-müvelés. Ezt csak kívülállóknak, nem tsz. tag, munkásoknak szabad engedélyezni, Itt nagyon határozottnak kell lennünk,- és csak kivételesen indokolt esetben engedhető meg. részes-művelés. Egyes helyeken az olyan kukorica-területet, amit nem sikerült területváll 3lássál családokra kiosztani, a tsz. tagok és kivülállók mozgósításával közös müvelésbe fogják meghagyni /itt néhány napra a tsz-.ben fellelhető Összes munkaerőt munkába állitják. Ilyen esetben azt a módszert alkalmazzák, hogy az ebben a munkában szerzett munkaegység értékének megfelelően a tsz. természetben fog •- állami áron*- takarmácyt adni a tagoknak, illetve kívülállóknak/. Az olyan kukorica területek elvállaltatásánál, amit az eddigiekben nem sikerült kiadni, célszerű alkalmazni a fir. munkaegység + prémiumos elosztási módszert /az általunk kidolgozott könyv alapján: 1 kh. kukorica megműveléséért 14-16 munkaegységet, q-ként lo kg* kukoricát és a terv fölötti termés-eredmény 50 %-át prémiumként kapja meg az illető tag, vagy kívülálló. Itt felmerülhet az a variáció, hogy 9. munkaegység számát lo-re hozzuk le, q-ként adjanak 15 kg. kukorieát és szintén a túlteljesítés 5o %-át prémiumképpen adják ki. Vannak tapasztalataink arról, hogy egyes tsz-ek a háztáji kukorica földet nem osztották ki a tagoknak, ami szabálytalan és nézetünk szerint sürgősen meg is kell változtatni. Vannak olyan tapasztalatok is, hogy tsz-, tag a háztáji kukoricát a vállalt kukoricával együtt kapta meg. Mivel ennek a külön kimutatása most nagy-szervezési feladatot jelentene, az idén ezen már ne változtassunk, 2,/ Széna kaszálás: Nagyon le van maradva a gazdag réti-széna termés betakarítása* . / .