MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1961. január 30.
Napirenden kívül: - - A megyei titkár beszámolója az MSZMP KB Párt- és Tömegszervezetek Osztályán történt, a pártbizottság munkájáról szóló megbeszélésről. 27–31.
Arra kérem a VB-t, hogy a tájékoztatást vegyék tudomásul, kezeljék teljesen diszkréten, nehogy kimenjen, hogy itt különösebb probléma van. A tájékoztatást szükségesnek tartottam, hogy tudjanak róla az elvtársak. Felvetettek felénk dolgokat, aminek egy része helyes, volt amivel nem értettem egyet, A kérdést lezártuk, szerintem a KB. PTO. által is le van zárva, - legfeljebb még Marosán elvtársék kijönnsk hozzánk beszélgetni. Olyan szerv ezzel a kérdéssel nem foglalkozott, amely határozatban megállapította volna a tájékoztatóban felsoroltakat, a PTO-n sem azt mondták, hogy ez tény és el kell fogadni, hanem felvetették. Király elvtárs: Még decemberben szóltak Bárányos elvtársék, hogy beszélni akarnak velem. Akkor erre nem került sor, hanem a mult héten hivtak be. Nékem ott senki a csoportosulást nem tette szóvá, nem is pendítettek meg ilyent - én még kevésbbé. Nem tudom, honnan származik ez az információ - Horváth elvtárs szintén szóvátette nékem a beszélgetés után, hogy erről beszéltek néki. A beszélgetés - mely nagyon rövid ideig tartott - során nem tették ezt szóvá. Hogy tőlem mit akartak megtudni, pontosan nem tudnám megmondani. Nem tudom- hogy a munkám iránt erdeklődtek-e, ilyen érdeklődés nem túlságosan volt. Hogy mi iránt érdeklődtek, nem derült ki és azt sem vetették fel, hogy nem kapok elég hatáskört. Véleményem szerint a hatáskört - melyet rámbiztak - ha jól el akarom látni, sokat kell dolgozzak. Nem volt ilyen észrevételem, egyébként is a magam hatáskörével amennyire lehetőség volt igyekeztem élni. Ezt a két lényeges dolgot azért emlitem, mert nékem ezt nem tették szóvá, nem ké dezték meg, hogy milyen csoport tagja vagyok. Milyen észrevételeik voltak? /azért mondom el, mert bizonyos szempontból kiegészíti, amit Horváth elvtárs elmondott/ Megkérdezték, hogy vannak-e problémák, egyenetlenségek az osztályok között itt az apparátusban, nem teljes egyetértés bizonyos kérdésekben? Ebbe nem bocsátkoztunk. Felvetették a Juhász ügyét. A magam részéről igyekeztem megválaszolni, elmondtam, hogy Juhász elvtárssal voltak problémák munka közben, amit igyekeztünk vele rendezni - ezt tudomásul vették és lezártnak tekintették. Meg mondtam, hogy nem tartom normális dolognak, normális eljárásnak, hogy Juhász e. pl. a napokban felhivta Németh elvtársat és tőle kért engedélyt bizonyos dologhoz - amivel hozzánk kellett volna, hogy forduljon. Kóczián ügyet is szóvátették. Tanács ügyét nékem is szóvátették, megemlítették Borbás elvtársat. Azt kifogásolták, hogy Borbás ügyeben pártbüntetés volt és bizonyos korlátozások voltak vele szemben, nálunk mégis a tanács mg. osztály vezetője. Elmondtam, hogy annak idején az 5M. ajánlotta, hogy Pest megye területére kerüljön, akkor mi egyetértettünk a javaslattal. Azóta 2 állami gazdaságot vezetett, 1-1 évet töltött mindenütt, rendesen dolgozott, - a gépállomáson is jól dolgozott, most, mint tanács osztályvezető szintén nagyon rendesen dolgozik ? ami tőle telhető, azt megteszi. Ezt ők aztán nem részletezték, ugy ne z ki, hogy a válasz kielégitő volt. Kifogásolták, hogy az apparátus munkája nincs megfelelően megszervezve, tájékoztatás stb. Tényleg felmerülhet, hogy nem elég a tájékoztatás.