MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1960. november 21.
Napirend: - 3. Jelentés megyei népi ellenőrzés 1960. évi munkájának tapasztalatairól. - - Jelentés. 40–45.
Or o - 5 dolgozók, akiket a munkásállomány csoportban tartanak nyilván© A bujtatott dolgozók foglalkoztatásóról tájékoztattuk a Megyei Tanács Végrehajtóbízottságát ás ennek alapján negfelelő intézkedések történtek. Dolgozók hivták fel a figyelőét a Gödöllői Háziipari Szövetkezetnél fennálló szános szabálytalanságra. A megállapítások igazolták, hogy a szövetkezet hanyag irányitása és ellenőrzése következtében mind a pénzügyi gazdálkodás, mind pedig a társadalmi tulajdon területén konoly mulasztások fordultak elo, Egyébként feltétlenül pozitiv módon kell értékelnünk a dolgozók bejelentéseivel kapcsolatos munkát, ugy járási, mint megyei szinten. Ezt tükrözi vissza, hogy a mult év folyamán közel ezer közérdekű, illetve magánpanasz érkezett be hozzánk. A bejelentések érdemi intézését elsőrendű feladatunknak tekintjük és nap mint nap látjuk, hogy a negye lakossága bizalommal keresi fel bizottságainkat szóban és Írásban közérdekű közléseivel, bejelentéseivel és panaszaival. A bizalom jele az is, hogy csökkent a névtelen bejelentések száma. III. Eredményeink eléréseben változatlanul konoly segítséget kapunk a párt részéről. Járási bizottságaink -az évi rendszeres beszámolástól függetlenül- problénáikkal gyakran keresik fel a járási pártbizottságokat, ahol rendszerint meg is oldják k azokat. Ez alól talán csupán az aszódi és dabasi járásaink kivételek, melyek részére több segítséget kellene nyujtaniok a járási pártbizottságoknak. Munkánk javítása érdekében tovább kell erősíteni kapcsolatainkat a Pest megyei Pártbizottság osztályaival. Ez egyrészt a párhuzamos vizsgálatok elkerülésére, másrészt vizsgálataink aktualitásának fokozására vezethetne^ Sokat javult és számunkra is komoly segitséget jelent a tanácsi szervekkel fennálló kapcsolatunk. Ez elsősorban megyei szinten jelentkezik, ahol a Megyei Tanács VB. vezetői szívesen tárgyalják meg velünk a vizsgálatokból felmerülő vitás kérdéseket, rásztvesznek üléseinken és hathatós intézkedéseket tesznek az elébbük tárt hiányosságok felszámolására. Ezen túlmenően vizsgálati témáink kialakításában és a tervkészítés során is hasznos segítséget adnak számunkra. Az Ügyészséggel és a Rendőrséggel szoros és kielégitő kapcsolatot tartunk, együttmüködésünk igen sok esetben eredményer volt c IV a ^Összegezve az elmondottakat, megállapíthatjuk, hogy bizottságaink az eltelt két és félesztendő alatt igen komoly helyzeti és szakismeretekre tettek szert. Mindezek alapján ma már képesek vagyunk arra, hogy a legfontosabb ellenőrzési feladatokat tudjuk kiválasztani ás megoldani, melyek a legidőszerűbb és a népgazdaságunk előtt álló leglényegesebb kérdéseket ölelik fel c. Az elkövetkezendő időszakban ellenőrzési munkánk gerincét a 3 éves terv tapasztalataiból, s a II, ötéves terv irányelveiből fakadó feladatok képezik. Ezeket egyrészt az MSZMP. Pest megyei Bizottságának 1960. X c 31. -i határozatából, másrészt pedig a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnak a Minisztertanács által jóváhagyandó vizsgálati feladataiból neritjüko Mindezekből folyóan elsőrendű kötelezettségünk az 1961, évi ellenőrzési munkatervünkben olyan vizsgálati témák meghatározása, melyek főbb vonásaikban az emlitott nagyjelentőségű elveket követik, és pedig: a./ a termelést és termelékenységet akadályozó, ezen belül az exporttertíelás lemaradását előidéző tényezők feltárása. /Műszaki fejlesztés, a munkafegyelem ás munkaidő kihasználása, a tervszerű megelőző karbantartás, ujitások ás ésszerűsítések, a premizálási rendszer, a minőség- selejt alakulása,*/