MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1960. november 21.
Napirend: - 2. Jelentés a TTIT munkájáról. - - Jelentés. 28–38.
- 8 Jelentős helyet foglalnak el a megtartott agrárgazdasági előadások is. " megyei szervezet agrártudományi szakosztálya szakit ott a korábbi evek azon helytelen gyakorlatával, hogy csakaz agrártudomány egy-egy területéről hangozzák el előadás. Ma már egyaránt szerepelnek kertészeti, állattenyésztési, üzemgazdasági, stb, előadások, agrártudományi szakosztálynak jelentősebb mértékben kellett voína hozzájárulnia a mezőgazdaság szocialista átszervezosohez. limlitésre méltó, hogy a fenti időszakban megtartott agrártudományi előadások közül kb, loo előadás termelőszövetkezetben, termelőszövetkezeti községben, állami gazdaságban hangzott el. ^ Kiskunsági Állami Gazdaságban pl. az agrár-cleadásokat a szakterületek országos hirü legkiválóbb művelői tartották, Ert cl eredményeket a megyei szerv.ezet az ifjús ág körébe n végzett ismeretterjesztő mu nka, területén, Csepel Autógyárban folyt és folyik - szervezési nehczsogekkel - előadássorozat, folyik a váci Fortegyárban. KISZ ifjúsági akadémiák előadássorozatai a megye több középiskolájában folynak. E^munka egyik alapvető hiányossága, hogy az ifjúsági előadásokon'nem kíclégitő mórtékben vesznek részt üzemi fiatalok és' parasztfiatalok, E területen is szükséges volna a KISZ területi szerveinek- szoros együttműködése, ^z elmúlt évek során sokat javult a KISZ-szel való kapcsolat ős e ,téren a korábbi -évekhez viszonyítva döntő fordulat következett be. a területi ifjúsági munka kiterjesztése érdekében az együttműködés további kiszélesítése szükséges* ^ megyében az elmúlt években megindult és jelenleg is működő népfőiskolai tanfol yamo k és művelődési iskojlák a Megyei Tanács Müve lő d ó sügyi ~Cís z t aly a os a Társulat közös munkája eredményeként folytak, illetve folynak. Ezen tanfolyamok szervezési kérdéseit a Megyei Tanács Művelődésügyi Osztálya tartja kezében. Á Megyei Tanács' művelődésügyi Osztályával együttműködésen alapuló jó kapcsolat alakult ki. Több járási-városi tanács is igen sokat foglalkozott a Társulat megyei szervezete ügyeivel • és nyújtott segítséget, - Megyénk négy városában, továbbá a ceglédi, 'nagykátai,-ráckevei járásokban elsősorban TiT tagok tartják az'ismeretterjesztő előadásokat,' Szabar er :yetem i előa dássorozato kat rendeztünk az elmúlt oktatási övben alábbiak szerint: 1919-1945 c, -előadássorozat ^ xi regényírás mesterei c. előadássorozat Időszerű közgazdasági kérdések c. előadássorozat Hazánk és a világ c„ előadássorozat Hazánk és a világ c. előadássorozat Shakespeare c. előadássorozat Szülőknek a nevelésről c, előadássorozat Ebben az évben szabadegyetemi előadássorozatok Gödöllőn, Háckevén, Szentendrén indulnak. Gerléd: Nagykőrös: Szente ndre: Vác: