MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1960. november 21.
Napirend: - 2. Jelentés a TTIT munkájáról. - - Jelentés. 28–38.
- 5 - ' % ^z előadók ás felszólalók kiemelték az MSZMP agrárpolitikáját, mely a mezőgazdaság felemelésének távlatait nyitja meg* műszaki ismer etterjeszt és terén a negyei szervezet számottevő eredmonyt nem irt el. "Mindössze 39 műszaki előadás hangzott el 1959 II. és l96o-.I.-félévében kb. 2.400 hallgató előtt." Ezen előadások között is sok olyan szerepelt, amely más szakosztályokkal határterületet érint. Az elmúlt évben a szakosztály tagságát nem sikerült kialakítanunk, továbbá a műszaki előadások iránt a rendező szervek részéről /üzemek/ idegenkedés mutatkozott. -íz elmúlt évben mindössze a Csepel autógyárban volt műszaki munkásakadémiai sorozat, de ebben a TIT-nek nem volt szerepe. Tartottunk azonban egyes műszaki előadásokat, például a magyar vasút fejlődéséről, beszámolót a KGST gyepjuipari konferenciájáról, a magyar kötszövőiparban meghonosított szovjet technológiai es gépészeti tapasztalatokról. n műszaki ismeretterjesztés terén az MSZMP Politikai Bizottsága folyó évi junius 29-i határozata, továbbá az MSZMP Pest negyei Bizottsága e határozat végrehajtása érdekében kiadott ütemterve már eddig is lényeges előrehaladást eredményezett. Munkásakadémiák műszaki tagozatai indultak meg ebben az oktatási évben a Csepel autógyárban, a Dunakeszi Járműjavítóban, a Pestvidéki Gépgyárban, a Szentendrei Kocsigyárban, a Budakalászi textilmüvekben, részben műszaki jellegű előadássorozat folyik a Május 1 Ruhagyárban, a Aendeltruhaiparaál, a Háziipari Szövetkezetnél Cegléden, továbbá műszaki munkásakadémiák indulnak 1961 elején a Diósdi Cg^págygyárban, a Gödöllői Árammérőgyárban, Kcményférnipari Vállalatnál. Utóbbi három sorozat előkészítése folyamatban van. ~ műszaki ismeretterjesztés fejlődését elősegíti, hogy a Szakszervezetek Megyei Tanácsával az üzemi munkások körében közösen fejtjük ki tevékenységünket. a munkásakadémiák tematikája minden esetben alkalmazkodik az egyes üzemek speciális műszaki kérdéseihez, pl.: Csepel ^utógyárban az autógyártás problémáival foglalkozik, a Dunakeszi Járműjavítóban a személykocsik gyártásával kapcsolatos problémákat ismerteti, a Budakalászi Textilmüvekben a textilgyártás kérdéseivel. ^ munkásakadémiákon kivül számos helyen tartott a szervezet műszaki előadást általános műszaki problémákról: rakétatechnika, űrhajózás, világűrkutatás legújabb eredményei. ^ műszaki ismeretterjesztés kiemelkedő rendezvénye volt a Sztálinvárosba a Dunai Vasmű meglátogatására rendezett kirándulások sorozata, műszaki ismeretterjesztés egyik hiányossága, hogy falun ugyan elhangzott több műszaki előadás, de ezek főleg általános kérdésekkel foglalkoztak, a falun élő dolgozókat érintő műszaki ^ kérdésekről pedig keveset; ilyen előadások pl.: a mezőgazdasági gépek használata, a mezőgazdasági gépek ismertetése, a technika .szerepe a mezőgazdaságban, stb. ü szakosztály ilyen irányú munkájához a Mogyéi Pártbizottság Mezőgazdasági Osztálya nyújthatna segítséget mezőgazdasági mü-^ szaki szakembereknek a Társulat szakosztályába történő bevonásával. 4V