MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1960. július 4.
Napirend: - 5. Egyebek. (Javaslatok a pártbizottsági ülések napirendjére; beszámoló a július 4-ei összevont tanács- és párt-végrehajtóbizottsági ülésről.) - - Pest megye II. ötéves tervjavaslata. 50–118.
-- GG080? - 1c - °o o 19 Az OT.által megadott irányelvek szerint a biztosított beruházási ke-£ reten belül a lakótelepekkel összefüggően 1963-ban 4o bölcsődei férőhely, 1964-ben 75 ovodai férőhely és 1965-ben 8 tantermes általános iskola létesíthető. Ezen kapcsolódó beruházások földrajzi helyeit az éves tervezés során fogjuk javaslat képpen a Végrehajtobizottság elé terjeszteni, Megjegyezzük, hogy az OT. irányelvei alapján, amennyiben a felsorolt iparfejlesztés módosításra kerül, akkor a fentiekben megjelölt lakáselőirányzatok is megfelelően módosulnak, A pótigényeket az alábbiak szerint indokoljuk: Szob határállomás és járási székhely, hasonló jellegű keretből beruházást nem kapott, az ott dolgozó káderek legnagyobb része bejáró, akiknek lakásproblémáit sürgősen meg kell oldani. Dabas gárási székhely, további perspektíva szerint felfejlesztése várható, a II. 5 éves tervel gimnázium épités és orvosi rendelő bővítés van beütemezve, a kézségben lévő intézményekben dolgozó káderek részére /orvosok, pedagógusok, stb./ a lakáskérdés mielőbbi megoldása elengedhetetlenül szükséges. Nagykáta járási székhely, lakásviszonyai rendkívül rosszak, sok a bejáró dolgozó, problémáit mielőbb meg kell oldani. Az országos szervekhez felterjesztésre kerülő anyagban abban az esetben még további pótigényt fog a Tervosztály szerepeltetni, ha az előzetes felmérések szerint az OT. által kötelezően előirt fejlesztési számokat figyelembevéve a megadott beruházási keret nem elegendő. Ezt a munkát előzetesen elvégesni nem lehetett, mert az OT. a fejlesztési számokat későn adta meg a Megyei Tanács•részére« Ehhez kérjük a Végre hajtobizottság előzetes felhatalmazását. Fel ur 1 tások indokol ás a» A vállalati felújítások előirányzatait a tanács irányítása alatt lévő összes vállalat bevonásával a II. 5 éves tervidőszakban várható értékcsökkenés és állóeszköz szaporulat figyelembevételével vettük tervbe. Az építési mutatók kereteit az Országos Tervhivatal közlése alapján állítottuk be, A költségvetési felújítások ''összesen" és "épités" előirányzatait az OT. közlése alapján szerepeltettük. A szakosztályokkal egyetértésben megállapítást nyert, hogy a leadott keretszámok feltétlenül szükségesek és további potigények jelentkeznek egyes szakterületeken, melyeket az alábbiak szerint ismertetünk., i Pótigények, A vállalati felújítás építési mutatóinál pótigényünket azon körülmény indokolja, hogy a sütői par i vállalataink legnagyobb része elavult kemencékkel dolgozik, és a leadott építési mutató keret a felújítások fedezetére nem elegendő* A Pestmegyei M oziüz emi Vállalat kezelésében lévő mozik nagy része felujitásra és korszerűsítésre szorul és az ezzel kapcsolatos munkálatok legnagyobb részt építési jellegűek, mely hez a leadott irányszámok nem nyújtanak fedezetet*