MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1960. június 20.
Napirend: - 3. Különfélék. - b) Jelentés az 1959/60. évi káderátcsoportosítási terv végrehajtásáról. - - Jelentés. 60–64.
f 3 \ A káderátcsoportositás során vidéki munkára helyezett elvtársak szociális, politikai ós szakmai összetételét egészében megfeleiének tartjuk. Ennek ellenőre van néhány elvtárs, mind az elnökök, mind a szakemberek között, akinek rövid idő alatt szakmai felkészültségét növelni kell. /igy pl. a könyvelőknél a tsz. könyvelést megismerni./ Ennek érdekében a tói folyamán néhány elnök elvtársat 6 hetes mezőgazdasági szaktanfolyamra, vagy 1 hónapos tsz. elnöki tanfolyamra küldtünk. A könyvelőknek javasoltuk a termelőszövetkezeti könyvelői tanfolyam elvégzését. A káderátcsoportositást 2 nagyobb szakaszban bonyolítottuk le. 1959 első felében elég kevos, mindössze 4-0-45 fő átcsoportosítása történt meg. Ezeket az elvtársakat a gyöngén működő termelőszövetkezetekbe helyeztük, tsz. községünk ekkor még kevés volt. Ezeken a helyeken az elvtársak nagyrésze jól oldja meg feladatát. Az 1959-es év eredményei azt mutatták, hogy nőtt ezek a tsz-eknek az állatállománya, több volt a saját erőből végzett beruházás, javult a munkafegyelem, a munkaszervezés, nőtt az egy munkaegységre eső jövedelem. Több rosszuldolgozó, feloszlatásra itélt tsz. rövid egy éve alatt is megfelelően fejlődött a kihelyzett elvtársak vezetése alatt. Ilyen volt pl. a zsámbéki Uj Élet, a halásztelki Szabad Május, a gyömrői Petőfi, a kókai Kossuth, a szentendrei Uj Élet és még több tsz. A káderátcsoportositás döntő része 1959. második felében és 196o első hónapjaiban történt meg. Ekkor már csaknem ir.izárólag tsz. községek és városok termelőszövetkezetei kaptak megfelelő vezetőket. Az uj tsz. községekben az átcsoportosított elvtársak zöme szintén megfelelően dolgozik, Az elvtársak komoly munkát fejtettük ki r. tsz. gazdaságok szervezésében, a tervkészítésben, a nyilvánt^': . és könyvelés megszervezésében, tehát a soron lévő fontos feladatok megoldcásában. A kihelyzett elvtársak nagy része igen lelkes, kezdimányező. Ez főként a tervkészítésnél és az uj jövedelemelosztári mód bevezetésénél mutatkozott meg. Néhány helyen - ahol erre szükség volt bátran nyúltak az úgynevezett "kényes kJr>sek" megoldásához is, /pl. háztáj. terület/. /