MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1960. június 6.

Napirend: - 1. Jelentés a Pest Megyei Párt-végrehajtóbizottság irányító munkájáról. - - Jelentés. 46–68.

e - * y * r\ ^.iitlVJ w Majd mindinkább a termelés helyes szervezésével, az önkölt- ' ség csökkentésével, a munkafegyelem általános megszilárdu­lásával foglalkozott. Ennek eredményeképen 1957-ben üzemeink rendbe jöttek, A VB munkájában nagy változást hozott a Központi Bizottság 1959• március 6-i határozatának végrehajtása, továbbá a második ötéves terv megyénkre vonatkozó részeinek megvaló­sítása. A márciusi határozat végrehajtása nyomán megyénk­ben nagy lendületet vett a szocialista munkaverseny-mozga­lom, ? szinte ^alamennyi üzemünkben megalakultak a szocia­lista munka-b*í£gádok, Megyénk üzemei a kongresszusi munka­versenyben 324 millió frt-os felajánlást tettek, s ezt 532 millió frt-ra teljesítették. Üzemeink 1959 évi tervüket lo8,6 %~ra, export tervüket pedig lo2,3 %-ra teljesítették. Az önköltség 2,9 %-al csökkent, A termelékenység ugyanez idő alatt 4,8 %-al növekedett, A termelékenység emelésére további erőfeszítéseket kell tenni, hogy a következő évek­ben a termelés évi növekedésnek 65-7o %-a származzék a ter­melékenység növekedéséből«/1959-ben az arány.42 % volt, az idei első negyedévben pedig 50 % körül mozog,/ Megyénk gazdasági vezetői sok intézkedést tesznek, hogy gazdasá­gosabbá tegyék a termelést. Üzemeink konszolidált munkáját bizonyltja az is, hogy a megye ipara ez év első negyedében nemcsak teljesítette, hanem 3,9 %-al túlteljesítette termelési tervét, t A Végrehajtó Bizottság nagy gondot fordit a munkások között végzett pártpolitikai munkára, a gazdasági és műszaki veze­tők stabilizálására, E munka eredménye is, hogy üzemeink­ben megszűnt az ellenforradalom után igen nagy méreteket öl­tött intrika és rágalmazás. Mind nagyobb bizalommal fogadják a pártonkívüli műszaki emberek munkáját, A megyebizottság Ipari Osztálya munkájab nem korlátozza a műszaki ós gazda­sági kérdések és mutatók ellenőrzésére, hanem sokat foglal­kozik az üzemi pártszervezetekkel, a pártbizottságokkal és a pártvezetőségekkel is, I VB az ipar ellenőrzésénél.a legnagyobb gondot a megye leg­fontosabb üzemeire fordítja. Ezek nagyságuknál és profiluk­nál fogva a megyében termelt érték nagy többségét adják, i~ gen fontos termékeket bocsájtanak piacra, és jelentős az

Next

/
Thumbnails
Contents