MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1960. május 2.
Napirend: - 2. Jelentés a községi pártbizottságok és pártszervezetek munkájáról. - - A községi pártvezetőségeknek küldött levél. 41–44.
Ebben a vonatkozásban munkájuk legfőbb tartalma a PB. 196o. április 12-i határozatinak végrehajtása legyen. Ez a határozat kimondja, hogy a közság els5rend ü társadal mi ügye a tszek jó munkájának a biztositása. 2./ Fontos politikai feladata továbbá a pártbizottságoknak, ül. a pártvezetőségeknek, hogy a hozzá tartozó alapszervezetek munkáját koordinálja, irányítsa. Foglalkozzék: a községben foljó politikai oktatással - bármely szinten történjék is az a pártszervez,tek -rositésevei, a községből kikerülő munkásőrök nevelésével. Pontosan szólva, rendszeresen lássa el a szervezeti szabályzat által reá rótt valamennyi kötelezettséget. A községben folyó pártpolitikai munka koordinálása és irányítása tekintetében a községi pártbizottságok, illetve pártvezebőségek hatásköre tehát maximális* A választások során / jórészt a Megyei Bizottság intenciója ^alapján / a községi pártveze tőségekbe, illetve a községi pártvégrebej tó bizottságokba elsősorban, több helyen pedig kizárólag az egyes alapszervezetek titkáréit javasolták, és azokat is választották meg. Ez az álláspont boly beleit volt. Az ily módon megválasztott községi pártszervek küldöttértekezletre emlékeztetnek, s nqm is váltak be. A párt bármilyen szintű vezető szervét a pártban egyébként meglévő szokások, illetve az alapszabályzat szerint kell megválasztani. Ebből következik, hogy a jövőben ugy kell megválasztani a községi pártbizottságot, pártvégrehajt 1 bizottságot, és párt* vezetőséget is, hogy azokba jelölhető és megválasztható minden, erre a funkcióra alkalmas párttag. 4-./ A Végrehajtó Bizottság megállapította, hogy szervezeti vonatkozásban sincs egyöntetűség sem a községi pártbizottságéi: és pártvezetoségek irányításában, sem pedig a számukra biztosított hatáskörben. Ezt feltétlenül meg kell teremteni. a./ Azokban a községekben, amcLyekben községi pártbizottság, vagy pártvezetőség működik, a járási pártbizottság az