MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1960. április 22.
[Az MSZMP Pest Megyei Párt-végrehajtóbizottságának és a Pest Megyei Tanács VB közös ülése.] - Napirend: - 1. Jelentés a megye sertésállományának helyzetéről és az ezzel kapcsolatos feladatok. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. - 25–43.
- 3 - "-Í3? OOj, - o ja befektetni| hanem a saját hízóját akarja felhizlalni, ugyanis ahol a termelőszövetkezetben nincs megfelelő takarmány, természet_ beni juttatás a járásokban, nem látja, hogy a saját sertését miből nevelheti fel.A termelőszövetkezetek részéről elég érthetetlen ellenállás van, néhol azt is mondják, ha a süldővel, anyakocával bajlódnak, akkor nem dolgoznak mást. Ilyen ellenállással találkozunk. Azt mondják, hogy a tsz.-be visszük csak a kocát. Azánban ez sem elég a kieses pótlására, elég sok nehézségbe ütközik az akciónak a megkötése. Azzal a javaslattal jönnék a Végrehajtófeizottság felé, hogy forduljunk a felsőbb szervek felé, hogy ez az akció necsak a termelőszövetkezeti tagra vonatkozzon, hanem egyéniekre is, hogy kihelyezi az anyakocát és három süldő leadására kössön szerződest. Pest megyében jelentős takarmánymennyiség van a padlásokon, igy le lehet csalni a kukoricát a padlásokról és az egyéni biztosítva van,hogy a saját kocáját is felnevelheti. A magam részéről ugy látnám ezt ha sikerülne elérni, ho^y az egyéniekkel is lehessen szerződést kötni, akkor 1961.1.félevében a régi sertésállomány vissza lehetne állítani. Horváth András t Az előbb kiderült, hogy a t emelő szövette zetek közös kocaállományát sem tudjuk kialakítani süldő hiányában. Ha megengedjük az egyénieknek, akkor hol szerezzük be a kocákat? Tatár elvtárs i A felvásárlásra alkalmas egyedeket kiválogatnák. ¥ Horváth András t Nem tudja biztosítani a közös részére. Az előbb mondta az elvíárs, hogy a termelőszövetkezeteknek nemcsak a hizlalásra befogandó süldők nincsenek meg, hanem az általunk kialakított tsz.-ek száma 802-ben való kocabeállitás, tehát abból is a TEGI és a tsz.-ek rendelkezésére bocsájtott mennyiség sem fedezi a közöst. Feltételezzük, amit az elvtás mondott, nem rossz gondolat, ha megvonnánk a kocaállományukat, de nem tudjuk kielegiteni a közös szükségletét sem. Ha kérném, hogy adjanak 1000 darabot a tsz.részére, nem tudnának adni, viszont mi 1000 darabot a termelőszövetkezeteknél be tudunk bugatni, az nekünk nagyobb garancia, hogy a közösben ki fog alakulni és a közös rendelkezésre fogja bocsájtani, tehát előnyös. Egy más lapra tartozik, hogy reális-e a mi számitásunk, a szükséges mennyiségű süldő rendelkezésre áll-e? Ha igen,tótkor miért nem a termelőszövetkezetnek,miért akarjuk az egyénieknek adni? A termelőszövetkezetek közvetlen szükséglete most nincs biztosítva koca süldőből. Tatár elvtár si A jelenlegi rendelet értelmében a termelőszövetkezetek részére kocát nem adhatok, én a háztájiaknak adhatok csak. a termelőszövetkezet részére a TEGI biztosítja a kocákat. Amit én mondok, azt jelenti, ha egy héten átveszünk looo sertést, abban feltétlenül van legminimálisabb számítás szerint is legalább 100-150 darab, ami bugátásra alkalmas. Ezideig 57-re kötöttek öszszesen ebben az akcióban szerződést. Én nyugtalan vagyok, mert nem elég gyorsan emelkedik ez a szám. azért vetettem azt fel, hogy ha egyénileg is köthetünk, akkor hetenként ezt a 100-150 darabot el tudnánk helyezni. Horváth András : Nem tudtam hogy két országban élünk, hogy az Állatfor 0almitól nem lehet áttenni a közösbe. Illetékes embereknél meg kell érdeklődni; mi baja lesz annak a kocának, ha nem a TSGI teny é szállomány ábó1 való?