MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1959. március 2.
Napirend: - 1. Jelentés a középiskolák politikai helyzetéről. - - Jelentés. 21–35.
-9 lók 9,76 %-a a III. o. tanulók 19,72 %-a a IV. o tanulók 53.8 % -a a KISZ. tag.. Snnek oka kettős egyrészt a középiskolák javuló politikai nevelőmunkájának eredménye, másrészt az egyetemi felvételek biztositása, tehát a továbbtanulás, illetve a jobb elhelyez kedési lehetőség biztositása is iszerepet játszik. A " Kilián György próbára jelentkezettek létszámáról Szines részletes és pontos adatfelvétel, A vizsgálat azonban me 'állapította, hogy a próbára jelentkezettek létszám alakulása 'óppen fordított legtöbbén jelentkeztek az I. osztályokból, legkevesebben a IV-ből. Az I, osztályos próbázok száma jelentős kb, 4-o % ami az általá- • nos iskolák úttörő tagozatainak megjavult munkáját is dicsérik, A középiskolák DISZ, szervezeteit a•tömegméretek és ennek megfelelő formális munka jellemezték. A DISZ, magába foglalta néhány rossz magatartású diák kivételével az egész tanulóifjúságot. Papirforma'/ szerint minden megmoádulás a DISZ. égisze alatt történt. Az ellenforradalom előtt jellemző volt az öntevékenység hiánya. Az 1956-.' évben a megyében is többször előfordult ? hogy nem megfelelő köve— gelésckkel léptek fel egyes csoportok es bírálták tanáraik munkáját. Több helyen az ellenforradalom hatására Diákszövetséget • szerveztek, amelyek két három hónapig működtek is, / Cegléd,gim. Vác, mezőgazdasági technikum, / A KISZ, szervezetek 1957* március májusban mindenütt megalakultak a legöntudatosabb DISZ.fiatalokból általában 5- 3o taggal, 1957 év szervező munkával telt el, nemcsak a diákok, hanem a tanárok egy része is bizalratlofiul fogadta e célkitűzéseiben a kommunista ifjúsági szervezetet. Többen a nevelők, e." szerveseti és tartalmi kérdésekben a cserkész mozgalom : : jó hagyományainak visszaállítását vitatták. Tényleges fejlődést az 1958. év hozott a szervezeti szabályzat megjelenése majd a próba rendszerek bevezetése, után. Az 195 ^ év a Kilián próbára, való felkészülés jegyében zajlott le, s ez sok fiatalt vonzott a KIS2M3G. A KISZ—t segitő tanárok többségükben fiatalok, kommunisták, és pártonkivüliek ifjúsági munkában jártasak. Az idősebb korosztály mint a KISZ. segitő tanár, alig képviselteti magát a mozgalomban. A fiatal pártonkívüli nevelők politikai biztonság érzetének hiánya érződik a segitő munkában, örvendetes jelenség az, hogy a kommunista nevelők, és az iskolaigazgatók számos elfoglaltságuk mellett is szívügyüknek tekintik e KISZ. patronálását* A másik biztató jelenség az,- hogy a testnevelő tanárok szinte kivétel nélkül tagjai a KISZ, tanácsadó testületeknek, úgyszintén mind több magyar szakos tanár kapcsolódik be az önképzókori munkán keresztül a KISZ; mozgalomba. Nem egy gimnáziumnak / Vác, Ráckeve stb. / saját KISZ. sajtója jelenik meg rendszeresen. A Lenin intézetet végzett orosz szakos ta: árokat is ott találjuk a mozgalomban /Vác, Aszód, stb, / A tanácsadó testületekbe elsősorban kubő funkcionáriusokat választottak be, kevés a termelőmunkában dolgozó idősebb vagy fiatalabb kommunista munkás. • • / A KISZ, vezetőségek összetétele általában jó, A legtöbb KISZ. titkár kitűnő, vagy jeles tanuló, tekintélyes diák, közpes tanuló elvétve található a vezetőségekben. Ez a tény az 1958/59-es tanévben magában is lényeges biztosítékot jelent az egészséges továbbfejlődésben. Alsóbb osztályos titkár is nem egy akad, igy több ORSZÁGOS LEVÉLTÁR 2