MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1958. július 7.
Napirend: - 4. A munkásőrség erkölcsi, politikai és szakmai helyzete a PB határozata alapján. - - Jelentés. 35–45.
Munkásőrség Pestmegyei Parancsnokság. 0i58/i958„ J > -Összesi te t t_j,elentés_a_Pestmegx§i„M!ia^áSőrsé^ A Központi Vezetőság határozata és a Kormány rendelete alapéin 1957. márciusában Pest megyében hozzákezdtünk a munkásőrség megszervezéséhez. Az Országos Parancsnokság utasitása szerint 5 zj„ /zj-ként 3. sza-al/ és 3 önálló szd. volt engedélyezve. 3z azt jelentette, hogy 3 járásban nem lett volna munkásőrség létrehozva; A megyei V3vel egyetértésben ezt ugy"hajtottuk végre hogy á szentendrei z]-ből 1 szd-t Szobra a gödöllői zj-Ből I szd-ot Aszódra, a ráckevei zi-ből 1 szd-t Babasra különítettünk ki. A szervezés a kezdeti időben nagy lelkesedéssel de nem hiba nélkül indult meg. Az egyik hiba az volt, nogy több funkcionárius lépett be a munkásőrségbe, ami később nem volt jó hatással, mivel az elfoglaltságuk miatt a kiképzésben nem tudtak részt venni. Másodszor a járási pártbizottságoknál kialakult egy olyan hangulat^ hogy minden községben legyen 1-2 munkásőr és így a túlságos széttagoltság sok nehézséget okozott, Továbbá nem kellő gondossággal lettek egyes helyeken kiválogatva a munkásőrök és igy több olyan elvtárs Került a munkásőrségbe, aki magatartásánál fogva nem volt alkalmas arra hogy munkásőr legyen. A Párt VB. tárgyalta ezen hiányosságokat és ennem megszüntetése érdekében határozatot hozott a fent ismertetett hiányosságok megszüntetésére és a szükséges átszervezésre, ozentendren ahol gyengén ment a zj. megszervezése Ceglédre helyeztük át a zj-t és Szentendrén 6. szd„ maradt. Tápiósüly és a kemencei szakaszt szintén megszüntettük és G-yomrőre, illetve Szobra helyeztük át. Ez évben ujabb szervezésben két tüzér szd-t engedélyeztek, amit a Csepel Autógyárban szerveztünk meg. A szervezeti felépités nem volt kielégítő, mivel 3 járásban nem volt függetlenített parancsnok és a kikülönített szd-al a zj. parancsnokok nem tudtak kellően foglalkozni és kértük e járásokban is a függetlenített parancsnokok beállítását. A Pol, Biz. 1957, november 26-i határozata alapján ezt a kérdést is megoldottuk és ma már minden járásnak'van függetlenített parancsnoka. Pestmegyének jelenleg van 5 zj,. 6. ö.szd. és 2 tüzér szd-a 2„2o9 fővel rendszeresítve / i. sz. minta/, . / . V(