MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1958. június 9.

Napirend: - 2. Jelentés a megyei sajtó munkájával kapcsolatos vb-határozat végrehajtásáról. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 4–7.

- 5 - / 0 Fekete elvtársnő kéréséhez: nincs akadálya annak, hogy a megye vezetőinek olvasottságának állását, ehhez azt kérjük, yhpéy álljon rendelkezésünkre, hol nézzük meg. / Nem vagyunk ellene a magasabb példányszámnak, ha a VB. erre igényt tart, felterjesszük a Minisztertanácshoz ezt az igényt. De szukse­ges lenne az előfizetők számát növelni. Tájékoztatásul elmondom az elvtársaknak, hogy a pestmegyei lapra többet fizetünk rá, mint az ország összes megyei lapiára. Ennek egyrészt oka a magas nyomdai költség, /laponkent 2o fillér/ a honorárium, budapesti székhely, stb. 35-4oooo szar plldányszám kellene naponta, hogy ne legyen ráfizetés. A határozati javaslatokra: l-es ponthoz: október 1-től MT. enge­délyével rendelkezésre áll a nagykőrösi második mutációhoz a pa­pir szükséglet, azonban javaslom, mielőtt a második mutációt be­vezetnénk, alaposan elő kell késziteni, nehogy a gazdálkodás, a politikai követelménynek, stb. rovásara menjen. A gödöllői mutációval kapcsolatban felvetném ne járuljon hozzá a VB. a gödöllői egyetem külön lapiához. Az lenne a helyes,hogy ^gödöllői mutáció lenne - egy későbbi időpontban. Ha kell az egye­diemnek lap, akkor külön csináljon, bár egyetlen egyetemnek sincs lapja, de nincs kifogásunk ellene és ezt patronálja a pestmegyei szerkesztőség. Az lenne a kérésünk, ugy foglaljanak állást az elvtársak - ami a nagykőrösi és gödöllői mutációt illeti - hogy célirányos legyen. Ami a hirlap budapesti terjesztését illeti, mi a legmeszebbmenően figyelembe vesszük az igényeket. Szántó elvtárs: Szerintem a iövő utja a mutáció^ pl. a váci járás kérte, hogy városi mutáció helyett legyen járási mutáció. Vagy a nagykőrösi második mutációval kapcsolatban: 1 embert kiküldtünk Nagykőrösre, ott is fog lakni, aki 3-4 hónapos munkával előkésziti és"megcsi­náljuk a mutációt. ^Egyetértek azzal, hogy a PTO-tól hetenként kapunk információt. fontos lenne, ha a megyei Tanácstól kapnánk eseményszerű hireket.stb mert ezen keresztül tudjuk felvetni az elvi kérdéseket. Erre a cél­ra tudnánk pénzösszeget is biztositani, aki rendszeresen tájékoz­tat bennünket. , legtöbb bajunk a tömegszervezeteknél az, hogy általában kapunk hi­reket, amii szinte* felhasználhatatlan. Mi megcsináltuk azt, hogy 2 emberből csináltunk egy hir alrovatot. A levelezés is komoly mértékben foly ifc. havonta 12oo-15oo levelet kapunk, az elvtársak kérésére ezek témájáról tájékoztatását küldünk. Ami a KISZ. sajtóbrigádiát illeti: Gali elvtárs kapott megbizást, ő el is fog járni - megköveteljük tőle. AVtí-vel való kapcsolat kérdése: döntő dolog, hogy az irányitás u.2 es helyes formája alakult ki, hogy a VB. ülés adja az iranyi­tast a lap szamára, ez adja a legfontosabb tájékoztatást és ez fo dolog, k tanács, vagy a Fárt akármelyik osztályával javult a kapcsolat, most az admmisztrativ osztállyal tesszük szorosabbá kapcsola tunkat. . / . 9

Next

/
Thumbnails
Contents