MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1958. február 17.
Napirend: - 2. A társadalmi tulajdon helyzetének egyes kérdései és a vele kapcsolatos feladatok. - - Jelentés. 33–37.
m - 4 A társadalmi tulajdon ellen elkövetett visszaéléseket el segíti az a körülmény is, hogy felelős beosztás ben /anyagpénzkezelés , stb./ törtünő beállításnál ez erkölcsi és politikai megbízhatóságot figyelmen kivül hagyják, emiatt sok kétes multu, oszt dly idegen elem kerül beállításra, amit bizűnyrt"c2 a tény is", hogy Pestmegye kereskedelmi válleletelnél e megvizsgált 1294 pénz- és anyagkezelő közül 161 büntetett előéletű személy. Ezért ven komoly jelentősége ez erkölcsi bizony itv dny-rendszer visszedllitdsdnek, mely elő fogja segíteni ezen probléme megoldását. i, társadalmi tule. ádon e lleni bűncselekményeket elsősorben hivatásos bűnözők, ellenséges személyek követik el, amit mutet pl. r.z a tény is, hogy 195,7-ben 4oo fm.szöv-i felvásárló közül 4o ellen folyt bűnvádi eljárás, ekiknek fele büntetett előéletű volt. Biz vonyitje ezt az e körülmény is, hogy f.év jenuár hónapban e birée ág elé került 13 os ztály idegen személyből 11 társadalmi tulíjdon ellen követett-el bűncselekményt. 11. Vejoinger Imre volt 2ooo holdes földbirtokos e nagykőrösi ág, volt fődllettenyésztője mege szervezte meg, hogy e hízóba állított kocákét feIbugatták, 4 drb-ot süldő kordben sej át ír gának vitt el, mig 15 drb-ot kiosztottek e dolg őzöknek. 1. z edeig felderített k 'r miutegy 15.ooo Ft. A személyi kiválasztás körüli felelőtlenségre kirívó példeként jellemző, hegy a váci járásben földmüvesszövetkezeti vonalon olyen szemáíjnek adtak felvásárlási megbízást, eki 18 izben volt büntetve. weheziti e társadalmi tulajdon hatékony védelmét e bűnüldöző szervek hiánycs munkáje is. Szén szervek munkájukben sem e felderítő, sem e nyomozati mur.ke során nem elsősorban ez ellenséges elemek, e komoly károkét okozó szervezett bűncselekmények felderitéeére törekszenek, henem e menn iségi munkára emi e túlterheltség mellett veszélyezteti a párt büntető politikájának érvényesülését, ezt hogy a bűnöző ellenséges elemek nagy kárt okozó fosztogatáséit kell elsőserben felderíteni ós szigorúén megtorolni, mig e megtévedt dolgozók cselekményei elsőserben fegyelmi, társedeimi ufón legyenek nevel? célzattal megtörölve. A bűnüldöző szervek nem tartják be e törvényeket e nyoí ;zeti munka során e h:táricőket illetően, emi ' miatt ezo' elintézése rendkívüli módon elhúzódik. A bíróságok fonti okok miatti túlterheltsége is meggátolja & nagy t ár:: e Ja Imi veszélyességi! ügyek gyors és Ivtásos elintézésé c és e megszüntetéssel végződő kis ügyekben lényegében elmered e felelősségrevcnás is. Emellett előfordul liberalizmus is ez ítéleteknél. Súlyos hibát követett el e szekszarvezetek egyei tenácsa és a megyei ügyészség is, hogy e dolgozók nevelését ós a társadalmi tulajdon védelmét szolgálé társadalmi bir 'ságokít 0, SZOT határozata ellenére hosszú ideig nem hozta létre és esek ÍZ utóbbi időben tett olyan intézkedéseket, melynek eredményeképpen e hy-két helyen már megalakult a társadé Imi bíróság. A rendőrség ifí elmulesztctte a kis ügyeket e társ ed a Imi bíróságok útjára terelni. / ./ < ORSZÁGOS LEVÉLTÁR