MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1958. február 17.
Napirend: - 1. A rendőrség politikai és szakmai helyzete. - - Határozati javaslat. 22–28.
X 2 3«) A negyei ós a járási pártbizottságok továbbra is az eddi$ga&>< női még nagyot-"> mértekben foglalkozzanak és segitsék a rendőr-* ségi partszerv ^eteket, hogy ezen .keresztül a pártszervezetek alkalnasaá vágjanak arra, hogy az eddigieknél alaposabban foglalkozzanak a párt határozatainak ismertetésével, megértetésével s azok végrehajtására való mozgósítással* El kell érni, • jhogy a rendőrség minden tagja a párt politikáját megértse és Ítudatosan, azok alapján végezze munkáját. Szükséges a főkapitányság pártszervezete vezetőségének felülvizsgálása, megerősítése, akár függetlenített párttitkár beállításával, vagy párt szervező beállításával„ 4») A járási pártbizottságok az eddigieknél jobban foglalkozzanak * a rendőrségén belül folyo pártoktatás segítésével és ideológiai munka fokozásán keresztül fel kell számolni a még egyes embereiméi megnyilvánuló, akár ellenséges revizionista nézetet, vagy a szektáns, dogmatikus hibákat. Különös súlyt kell helyezni a tisztek politikai továbbképzésének biztosítására és ha szükséges, a járási pártbizottságok titkárai, személyesen foglalkozzanak azokkal a rendőrtisztekkel, akik a politikai to~ vábbképzésüket elhanyago1j ák„ 5.) A rendőri munka megjavításának elengedhetetlen feltétele 5 a tömegkapcsolat erősítése, a rendőrsé ; és a tömegek kapcsolatának erősítése és a becsületes dolgozók bevonása a rendőrség munkájának segítésébe« Ehhez arra v.an szükség, hogy a rendőrség a maga vonalán tegyen meg mindent, és a pártszervezetek javasoljanak a rendőrség felé olyan megbízhat6 elvtársakat., akik alkalmasak segédrendori szolgálat teljesítésére* A segédrendőrök számát a megyében 4-5oo főre kell felemelni, 6.) Javítani kell a rendőrségen belül a vezetés színvonalát, a rendőrség vez tői biztosítsák ? hogy a párt határozatait'a rendőrségen belí' naradéktalc nul végrehajtsák, adjanak koiikrét segítséget a még fiatal, vezetésben tapasz taiatlan és járatlan alsóbb vezetőknek, számolják fel a fluktuációt és nevelésen keresztül biztositrák, hogy a rendőrség valamennyi tagja stabilnak érezze magát ós perspektívát lásson maga előtt a rendőrségen belül, 7.) A parancsnokok és politikai munkások, valamint a pártszervezetek, a nevelésen keresztül, és ha kell, szervezeti .intézkedéseken keresztül szilárdítsál: meg a fegyelmet« biztosítsák a fegyelemben a tisztek, a kommunisták pév ' mutatásáig > A. rendőrség vezetőiből, politikai képzésük fokozása érdekében; a következő egyéves iskolára ( pártiskolára ) 3-4 - elvtársat kell elküldeni, 9o) A negyei végrehajtó bizottság, a ninisztériun vezetői felé ¿e lezze a rendőrségen tieglévő hiányosságokat, elsősorban az állomány stabilizálása. szakmai és általános műveltségének emelése és az anyagi téren meglévő hiányosságok, ruházattal való jobb ellátás, eseti,eges fizetésrendezés„ stb,, terén negnutc/g kozó hibák-felszámolása érdekében. Budapest; 1953® fobruár 11-én, ORSZÁGOS LEVÉLTÁR