MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1957. november 18.

Napirenden kívül: - - Egyebek. (Népfront olvasókörök megszervezése.) - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 7–9.

Jámbor elvtára: Ezt a dolgot komolyan gondoltam, amikor a javaslatot tettem. Nem értek egyet azokkal az elvtársakkal, akik különböző vizsgálatot akarnak. Egyenlőre a megyében ilyen nem működik. Először létre kell hozni ílyan olvasóköröket és a JB-k ott támogassák először, ahol erős a falusi pártszervezet. Ezt a kérdést megbeszéltem Szabó elvtárssal, aki azt mondta, hogy garantálni tudja, hogy a falukban ki legyenek nyitva a kulturházak, ahol nincs más helyiség ilyen célra, Meszövvel is beszéltem és ők kb, 35-4o nelyen - ahol nincs kul­turház - tudnak helyet biztositani. Azt is biztositani tudják, hogy olcsó rádiót, könyveket és folyóiratokat adnak át. Biztosra veszem, nogy a kulturházak kinyitásával, az fmszöv-k ilyen irányú segitsegével, ill, azok igénybevételével igy sem tudunk minden községben szervezni, de ezeken a helyeken akkor más irányban kell dolgozni. Véleményem szerint ettől nem kell és nem szabad félni, mert a városokban van lehetőség szórakozás­ra, de a legtöbb faluban kocsmába és bor-kimérésbe járnak az em­berek beszélgetni, 0 Marosi elvtárs: Amit most Jámbor e, elmondott az helyes, és biztos vagyok benne, hogy sikere lesz. Teljes mértékben egyet értek Horvátn elv­társsal abban, hogy segitsük, támogassuk és ellenőrizzük, IÍ£álx_el_vtársi Fenn tartom eredeti álláspontomat, hogy sokkal komolyabb dologról van szó, mint hogy most döntsünk. Előbb meg kellene beszélni a MESZOV-vel. milyen terveik vannak és a tanács művelődési osz­tályával. Hoz zás zól t még Házi, Kovács és Bori elvtárs. Pfltározat: • A VB. elvileg egyetért a népfront olvasókőrök szervezésével. Az olvasókörnek semmi féle szervezeti formája - vagy alapsza­bálya ne legyen. Bor kimérést nem lehet engedélyezni, A VB. felhívja a figyelmét a megyei tanácsnak, a MESZQV-nek, és a Megyei Népfrontnak, hogy az olvasókör megszervezését /helyiség­biztos itását/ a legmeszebbmenően segitse és támogassa. Az olvasókör a népfront égisze alatt működjön. A PTO t az Agitprop, és mezőgazdasági osztály a járási Pártbi­zottságok bevonásaval héaze meg, hogy a pártnak itt milyen fe­ladata lesz: egyrészt a szervezet, ill. az olvasókör támogatá­sánál, másrészt a kommunisták oda irányításánál. Az olvasókörben csak azok mehetnek be, akik a szocializmus épí­tésével egyetértenek. Levelet kell irni a megyei tanácsnak és a megyei népfrontnak, az olvasókőrök megszervezésével kapcsolatban, 2-3 hét múlva VB. elé kell hozni, hogy az olvasókőrök szervezése hogyan áll, milyen eredményeket hozott, A határozat végrehajtásáért felelős: Turgonyi Jámbor elvtársak, k,mf,t.

Next

/
Thumbnails
Contents