MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1957. november 4.

Napirend: - 1. Jelentés a szakszervezeti munka helyzetéről. - - Határozat. 17–20.

> Határozat, A Pestmegyei Párt- Végrehajtóbizottság 1957. november 4~i ülésén megtárgyalta a szakszervezeti munka néhány kórdósét és az alábbi fontosabb megállapításokat tetté, majd néhány pontban a feladato­kat határozta meg, I. A végzett munka értékelése. Megállapította a VB, hogy az M2MT-nél és a TB-ok több3Ógébon dolgozó kommunisták komoly eredményeket értek el a szakszerve­zeti munkában. Az ellenforradalom idején, majd azt követően he­lyesen foglaltak állást a különböző fontos elvi és gyakorlati kérdésekben. Elvetették a revizionista "független szakszerveze­tek" jelszavát* Egész időszak alatt jó és szoros volt a kapcso­lat a megyei Szakszervezeti szervek és a megyei Pártbizottság között, és a szakszervezetek keretein belül segitették a párt újjászervezését is. A szakszervezeti munka fő kérdése a jelenlegi helyzetben az,hogy megvalósítsuk a szakszervezetekben az Országos Pártkonferencia határozatát és a szervezeti szabályzat útmutatásával a megfelelő pártirányítást a megyei szervektől egészen az alapszervezetekig Jelenleg az a helyzet, hogy a megyei szerveknél az SZMT-né1 és a TB-oknál ezirányban megtörtént az olső lépés. Megalakultak az MSZMP csoportok és ezek többsége k^zdi betölteni feladatát. Azon­ban járási és alapszervi szinten kb. a szervezetek 2o %-áben ala kult meg eddig az MSZMP csoport. Másrészt, ahol megvan, ott sem működnek. Legtöbb pártszervezet a régi módon irányitja a. szakszer­vezeti szerveket. Nem a kommunistákon keresztül, hanem direkt mó­don megsértve a szakszervezetek szervezeti önállóságát, figyel­men kivülhagyva a Pártkonferencia határozatait és a szervezeti szabályzatot. Sok pártszervezet nem érti a jelentőségét a tomegszervezebekben végzett pártmunkáinak. Elhanyagolja a szakszervezetben dolgozó kommunistákkal való foglalkozást. Néhány helyen az is előfordul, hogy a szakszervezetekben végzett munkát nem ismerik el pártmun­kának, , A hl

Next

/
Thumbnails
Contents