MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1957. augusztus 26.

Napirend: - 2. Jelentés a megyei pártbizottság munkájáról. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 6–27.

A sajtóban cikket á irtak a bérkérdésről, és nem tanulmányozták elázőleg al posan az átlag béri;, Gali elvtársnak én szóvá tettem ezt ugy, hogy megmondtam, nem ismeri ez!; a kérdést, meg kellett volna előbb beszélni,'mielőtt leközölték, mert igy a sajtó ellen­zéki hangot ütött meg. Itt az apparátus együtt maradt nem lett szétverve, mégis le kellett épiteni, ^egbiztak minket, hogy dolgozzunk, és azt mondta a központ, hogy legfeljebb lo-12 ember maradhat az apparátusban. Felmer 'lt, hogy kell egy bizottságot létrehozni. Mi tudtuk, hogy a PTO-n bajok vannak. Volt ott egy haveri szellem, de ennek ellenére, a nehéz napok­ban Hantos elvtárs végig itt volt,helytállt, és az apparátus Ra­gaszkodott hozzá, hogy itt dolgozzon. Á Párt központi a arátus sem tudta ellátni abban az időben a fela­datát. Januárban és februárban, ahogyan most fel tudtunk már lépni, az akkor nem lett volna helyes. Hantos elvtársat helyes volt reha­bilitálni. Felmerült, hogy Marosi, Feketéné, -kardos, Horváth mit keres itt ezt a hangulatot kivülről szitották, a legpozitívabb elvtársakat el akarták távolitani. Fe-ceténét kifogásolták legjobban hógy itt van, én mindig megvédtem, de nem haveri, alapon, hanem azért, mert régi, becsül tea elvtárs, ós velünk tartott a nehéz időkben. Feketéné most ugy látja, ki van semmi/,ve, mert gazdasági osztályvezető. Felvetette, hogy nem segitettem elő, hogy más funkcióba kerüljön. A VB.-val szemben ezt nem tudtam volna -végrehajtani, de nem is akartam, Feketéné nincs elegge leterhelve. Feladatot kapott, hogy az ipari osztálynak se­gítsen. 5-4 -textil üzemet kapott, és nagyon komoly fela atot ezzel kapcsolatban. Az a birálat jogos, hogy goromba voltam hozzá, de hogy nem harcoltam következetesen a hibák ellen ez nem igaz. Kovács és Kardos elvtársak egyetemre való küldése; Nekünk nem egy jó dolog, ha két elvtárs elmegy, ennek ellenére, helyesnek, és pozitívnak tartom, hogy p. párt képzett párt kádereket visz egyetemre. Semmi olyan titkári értekezlet a központban nem volt, amiről én nem adtam volna tájékoztatást az elvtársaknak, Valószínűleg abban az időben, melyet Jámbor elvtárs felvet, nem volt ő itten, és azért nem tud rola. Bori elvtár nak nincsen igaza, én egyáltalán nem fogadtam el, hogy őne Él zavaros nézete van. Megbeszéltük vele az ügyet, és lezártnak tekin­tettem. A fizetés kérdésévelkapcsolatban, ma is az az elvem, a funkcionáriusok fizetésénél, a munkások átlagbérét, kell nézni, és aszerint kell meg­szabni a fizetést, a párt apparátusban. A jelentést, a politikai bizottság elé, az itteni vita alapján kell odavinni. Az hogy gyenge szervező vagyok, az még akáderlapomban nem volt, benne, Az em »er önmagát nehezen tudja me Ítélni. Nem hiszem hogy ez igy lenne. Azt még hozzá kell tenni, hogy én csak egyforma funk­cióba lévő elvtársakkal beszélek igy,alacsonyabb funkcióban lévő elvtársakkal, nem használok olyan hangot, hogy az ugy érezze, hogy a ve etőtől mindent el kell fogadni, és ne tudjon visszaszólni. Miért ne volna szabad nekem megmondani a véleményemet? Én a magam hibáit nem akarom elkenni. Amit tudok változtatok is rajta. Szer­vező készség, és e yéb tekintetébe* nem tudok mit mon ani ilyen vagyok és kész.

Next

/
Thumbnails
Contents