MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1957. július 29.

Napirend: - 2. Jelentés a bíróság munkájáról Pest megyében. - - Ítéletkivonatok. 35–47.

B* 472/1957. sz. ügyben a megyei ügyészség Kovács Bélát gyilkoság kísérletének, valamint hatósagi közeg elleni erőszak bűntettével. Zsigár Bélát, mint iünsegédet ugyanezen bűncselekményekkel vádolta, mert 1957 március 2o-án, egy előre elkészített baltával Mészáros r* töi őrmestert kétszer fejbevágta, aki 8 úapon tul, de 2o napon belül gyógyi ló sérüléseket szenvedett. Zsigár Bélé pedig az I. r. vádlott ezen cselekményét elősegítette. A nyomozás során az ügyben megyei bírósági orvosszakértő meghallgatva egyáltalán nem lett. a megyei bíróság elfogadta a községi orvos Iát­leveléből kitűnő gyógytartamot, annak ellenére, hogy a Iátlovél egy­szeri elolvasása után is megállapítható volt az, hogy a sértett mind­össze felületes hámhorzsolásos serüléseket szenvedett az arc jobb fe­lén, valamint a bal füle mögött. Egyébként is elképzelhetetlen az. hogy gyilkossággal kapcsolatos cse­lekvőség tekintetében az ügyészség orvosszakértői vélemény nélkül nyújtson be vádiratot* Ha ez adott esetben megtörtént volna, ugy az ügyészség már a nyomozati szakban láthatta volna azt. hogy a sertett által elszenvedett sérülések felületes 8 napon belüli sérülések, és eldönthette volna azt a kérdést, hogy a vádlott által eszközölt ütés irányított, célzott ütés volt-e, vagy csak dulakodás közben keletke­zett* B, 567/1957. sz. ügyben dr. Schmidt Imre ós tsai* Ezen ügyben a pestmegyei ügyészség vádiratában utal arra, hogy dr, Schmidt Imre I. r* és'Som tfvula II. r. vádlottak, a népi demokrácaí elleni elégedetlenségből kifolyólag, már 1952 óv óta szervezkedtek. Dr. Schmidt Imre I. r. vádlott rendőrségi beismerő vallomásából tüze­tesen elmondja, hogy ezen időpontot követően Nagykovácsi, Pilisvörös­vár, Pilisszentiván községekben kiköt akart beszenezni a népi demok­ratikus államrend megdöntése céljából. A nyomozás során azonban ezeknek a személyeknek egyike sem lett ki­hallgatva. A nyomozati iratok között van egy rövid gépelt feljegyzés, amelyben a kővetkező adatok foglaltatnak: Dr. Schmidt Imre vádlott az ellenforradalom idején agitált a Kádár­kormány és az oroszok ellen, a vörös csillagot, a vörös zászlót, az orosz könyveket kíhordatt-a az iskola udvarra, elégettette, miközben a Talpra magyart szavalta. a tsz-t feloszlatta, feleségével együtt részt vett a nagyköváBÍ községben rendezett fel­vonuláson ós ott ordítozták: halál a kommunistákra. Ezek a körülmények a nyomozás során egyáltalán nem nyertek tisztázás Adatok vannak arra vonatkozóan is. hogy lanvkovácsi községben meg­rendezett felvonulást megelőzően ar. Schmiat Imre és Som Gyula vád­lottak, a helybeli papnak a lakásán jöttek össze, a megelőző napon t0bb más helybeli személlyel együtt, és ott határozták meg a községbei

Next

/
Thumbnails
Contents