MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1957. március 8. Ideiglenes intézőbizottsági ülés

Napirend: - 1. Fegyelmi ügy megtárgyalása. (A Pest Megyei Tanács VB elnökhelyettesének az 1956-os eseményekben való szerepvállalása.) - - A fegyelmi ügyhöz kapcsolódó iratok. 13–59.

5 ­Dénes felszólalt és azt javasolta, hogy a költségvetésímost nem lehet biztositani a költségeket nem mondja, hogy a lap ne müköd.jön, de a forrai; dalmi bizottság ne vállalja a lap működtetését arra vonatkozóan azonban kellene intézkedés, hogy vidékre kimenjen. A Valóságtól itt megjelent ember vállalkozott arra, hogy a nagygyűlés hangulatát a következő számban majd kihozza és hogy ezt falura is le­visz ik. Tóth elvtárs : A Valósággal kapcsolatban Hársné is felszólalt? Pável elvtárs : Nem emlékszem. Az igaz, hogy szerkesztői bizottsági tag volt, de csak névleg volt az,mert a Eepujság állitotta össze, de megmondták, hogy nem olvasták szivesen ezt a lap ot. Ezek után a következő napokban a forradalmi bizottság tevékenységét ismertették é s az első összejövetelen az intéző bizottság megválasztá­sára tettek javaslatot Ambrus Imre szűkebb körű bizottság megalakitását javasolta, aki napközben irányit. Javasolt 3 nevet végül is 7 tagu lett az intézőbizottság ebben a 7 tagban volt Tóth Zoltán, Kovács József is, akik a Párt VB. tagjai is voltak. Kovácsot magam is javasoltam.Ambrus az elnökre tett javaslatot Dénesre. Benne volt Monori, Danics ós Balázs 3 jogászt javasoltak. Azzal, hogy vigyázni kell, hogy az intézkedések­nél törvénysértés ne történjen. A forradalmi bizottság ezt a 3 embert jóváhagyta. A második napon a megalakuláskor aprólékos problémákról van szó pl. a munkaidőről és hogy az osztályokon ne legyen olyan sok futkosás és hogy ezek hogyan oldhatok meg. Az intéző bizottság utólag beszámolt és egy kiálltványt állitott össze. Beszámolt arról is, hogy ebben és ebben az ügyben intézkedett és azt tudtára adta a forradalmi bizottságnak. Az intéző bizottság beszélt a különböző pártok vezetőivel és hogy vi­dékről hoznak be embereket ha a nemzeti bizottság megválasztására sor kerül. Jelentkezett Endre László volt titkára és kérte a rehabili­tálását és Falusi többször is jelentkezett és kérte a rehabilitálását S még 2-3 ember is jelenkezett és kérte ügyének felülvizsgálatát.­Dénes kérte, hogy ezekre külön kis bizottságot kell alakitarii, akik 3 tagból álljanak. És ebbe a külön bizottságba kerültem be - engem Kovács javasolt. Benne volt Császár Géza és Jankovics Béla és én. ^tána Kovács elvtárs hozzám jött, hogy ne haragudjak, hogy engem java­solt, de kell ott egy ember, aki közénk tartozik. S a foited-almi bizottság elfogadott. Ez a külön bizottság azzal jött létre, hogy a pa­naszokat felveszi és hogy valamelyik szobába tegyük székhelyünket. 3 nspon keresztül hozzánk jött F lusi kérr.i azután jött Seregély és Dóra. Hogy az ügyüket rehabilitálják. Jankovics a Pártbizottságra ment át, hogy háriy embernek lehetne Ikkást biztositani és amit el lehet osztani. Cszászárral vettük fel a panaszt Dóra felmutatta az iratait - felvet­tük a panaszokat és azt mondottuk, hogy az intézőbizottság elé terjeszt­jük. Az dönt majd, de erre nem került sor, hogy az intézőbizottság elé kerüljön. Falusi ügyében nem láttunk tisztán azt is mohdtam, hogy az ő ügyével ne foglalkozzunk ő sokat járt ide, kérte, hogy csináljunk valamit,mert szeretne ide tartozni, a megyei tanácshoz/ Dénes jelentette be amikor hozzáment Endre titkára - hogy lehetnek ilyen ügyek és erre kellett a kis bizottság. Ténykedésünk még ebben a bizottságban a nanzetörség tagjainak felülvizsgálata volt.­Elmondja az elvtárs, hogy nov.2-án és 3-án a téli kabátja után járt, amely a zálogházban volt a Szénatéri fiókban sokáig sorban állt és máso­dik nap újra sorba állt és akkor megkapta. 3-án amikor bejöttem Kovács azt mondta, hogy a rehabilitációs bizottság­ra sok feladat vár és hogy Dénes és Szitás azt mondta, hogy 2 taggal ki kell a bizottságot bőviteni és a remzetörség tagjainak az átvizs­gálása is ide tartozik.A mezőgazd. osztályról ott lévőket a nemzetör­ségből le kell szerelni.

Next

/
Thumbnails
Contents