MDP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei 1953. február 17. - 1953. március 31.

1/29. ő. e. 1953. március 10. • Pártbizottsági ülés 170–226. - Mellékletek: - - Jelentés a Csepel Autógyár kádermunkájáról. 182–189.

javaslatok; A kádermunka megjavításának fő feladatait az idevonatkozó K.V. és P,B* határozatai mutatja* • . lo/ a./ Éberen őrködni a párt és káderek összetétele, t-isztasága felett*. Ezért éberebben kell a munkát elkezdeni már a tagjelölt felvé-> telnél, A tagjelöltek soraiba elsősorban munkás, illetve pa­raszt származású, termelő munkában kitűnt fiatalokból kell az utánpótlást biztosítani. b./ El kell érni, hogy a pártiskólára való küldés a káder alapos ismeretének alapján, tervszerű kiválogatás utján, a taggyűlés elé való terjesztés jóváhagyása után kerüljön pártiskolára. Biztosítani kell, hogy minden pártcsoportbizalmi és minden népnevelő rendszeresen résztvegyen politikai iskolákon. Ugyan­akkor meg kell követelni, hogy a propagandisták felkészülten szelénjének meg a propagandista szemináriumon-. • - VíU, c„/ Az 1952/54-es oktatási évben be kell iskolázni legalább 7& elv­társat. Az iskolások kiválogatásának határideje július 31» A Személyzeti osztálynak, szakszervezetnek, valamint a DISZ.- '. nek a Pártbizottságnak 15 elvtársat kell-átadni olyanokat,akik elvégezték a 3 illetve 5 hónapos iskolát. 2./ a./ Nagyobb követelményeket kell támasztani-a párttagok felé, a helytállás, a példamutatás tekintetében. Ezért el kell érni, • ' hogy a párttagságnak 50 fo-a végezzen termelő munkát, hogy kir kerüljenek a különböző iroda ás más k.evásbbé fontos területek­ről oda, ahol a tervek teljesítésének harca eldől. b./ El kell érni, hogy a párttagság 100 $-a /aki értékelhető mun­kát végez/ állandó versenyben álljon. Ennek érdekében biztcsir tani kell hogy az alapszervi titkárok, pártbizalmiakon keresz- - ' tül ellenőrizzék a kommunisták vállalását és annak teljesítését. Az aktivizálást szélesíteni kell ugy, hogy a jelenlegi....,.$ helyett.'. .». ,#-a végezzen párttagjainknak állandó rendszeres.; pártmunkát 0-

Next

/
Thumbnails
Contents