MDP Pest Megyei pártválasztmányi (1954. szeptember 4-étől pártbizottsági) üléseinek jegyzőkönyvei, napirendjei, határozatai 1948-1956:
1/2. ő. e. 1951. augusztus 12. • Pártválasztmányi ülés 213–260. - Napirend: - 1. A Politikai Bizottság határozatainak megtárgyalása. 214–245.
Jelenleg a tszcs-lnk többsége Ill-as tipusu, illetve önállé termelő szövetkezet; Az eredmények mellet, azonban rá kell oltatnánk néhány komoly fogyaték kosságra is; Mindenek előtt arra a durva és otromba hibára, szeretném felhívni a választmány és pártszervezetek figyelmét, ami a váci járás** ban, őrszentmikiéson és Teresegyházán történt, ahol a tanács vezetői ** a J.B. titkárának tanácsára a földalapi föld kiebérlöit behívatták a tanácsházára és ott akarták beszervezni a tszcs*-be; ugy feltéve nekik a kérdést, hogy vagy belépnek, vagy lemondanak a kisbérletrol* Ist 1951be teszik amikor Pártank vezetői, Rákosi elvtárs és számtalan PárthatáV* rosat 4 éven keresztül tanít bennünket Sztálin elvtárs útmutatásaira, hogy "Vem szabad erőszakkal, kollektív gazdaságokat csinálni** A váci járásbeli elvtársak még mindig nem akarják megérteni Rákosi elv«* társnak azt a tanítását, hogy azok a tszcs, tagok akik nem meggyőződés* bel, hanem kényszerből lépnek a tszcs; útjára, azok nem előre viszik, hanem fcé*?aaea hátráltat jak a szövetkezeti mozgalom ügyét; A másik fogyatékosság, hogy a kulákok most még nagyobb mértékben igyekeznek beépülni a tszcs-be és a mi elvtársaink, a pártszervezetek csakúgy mint az intézőbizottságok, nem elég éberen és nem elég harcossan állnak szemben a kulákók ilyen törekvésével; Sok helyütt szinte vakon keblükre ölelik a kigyot. így volt ez Szentmártonkátán, HAJNAL GÁBOR kupec kulák esetében, akiről egész Xáta tudja, hogy vérszipé kupec-kulák, aki állán** déan üzérkedett, földjeit pedig sumásokkal, cseléddel dolgoztattaiAzon a elmen ,hogy a f&Udhatara nem éri el a 35 kh-at, hanem csak 21-et szemet humytak felette és még azután is késlekedtek a kizárásával, amikor as egyénileg d olgozék megmondották, hogy azért nem lépnek be, mert nem akarnak olyan emberrel.egy tszcs-be lenni, aki őket uton-utfélen kiuzaorázta, kizsákmányolta* Rákosi elvtárs számtalanszor, és most a Politikai Bizottsági Ülésen is felhívta a figyelmünket, hogy különösen nálunk Páestmegyében, ahol igen sok a zöldséggel, takarmánnyal, borral, jé szaggal üzérkedő kupec, aki a dolgosé zsírján élősködött és sok még mindig élősködik. Ezeket nemcsak o 35 hold és a 3So aranykorona alapján kell megítélni, hanem aszerint, hogy miközben ő piacot*, piac után, vásárt^ vásár után járt, vagy jár most is aközben napszámosokat, sommások egész sorát fogalakoztattá, a 3**4 hold zöldségben, gyümölcsösben, vagy rendszeresen éves cselédet tartott, oki** nek ugy adott aratást, vagy harmados kukoricát, hogy azért még külön 8-1 o napig Ingyen munkát követelt kaszálásban meg a legnagyobb dolgogidőben^Aki miközben potom/ pénzért vásárolta meg a dolgosé parasztok termé-* sttnyr, becsapta őket is, meg azokat a munkásokat is, akiknek borsos áron eladta s a busás haszonbél kihúzta a dolgosé parasztok lába alél a földet; fiának vejének tornácos házat épitetett; Aki amig a kulák szarvát le nem törtük széba sem állta dolgoZá emberrel, legfeljebb, ha cselédnek fel-* fogadta, meg mikor puccos feleségeinek és dölyfös kölykeinek kényét-kedvét szolgáltatta; Most meg rongyos kabátban, mézes-mázos pofával dörgőlödzlk hozzánk; Elvtársaink, tszcs~;tagjainknak, s tanácsainknak nem szabad ezeket szemelől téveszteniők és viselt dolgaikat^ftejflenlegi tetteiket nem szabad elfelejteni és nemcsak a tszcs-ben hefiet őket felvenni, de politikai, társadalmi szempontbél és adóztatás szempontjábél is kupec-kulákokként kell kezelni; De szévá kell tenni, hogy egyes helyeken nemcsak ezeket hadják szemelől elveszni és a tszcs-be be épülni, hanem azokat is akik* nek 35 kh-nál vagy 35o aranykorona tiszta jövedelemnél többje volt, vagy van, sőt akad olyan is, amikor még a kuláklistárél is levették őket, hogy a tszcs-be beléptethessék; Pl* a budai, ráckevei járásokban, Tökön, DömBödön a Kongresszusi fejlesztés idején ezzel kezdték a tszcs; szervezésétf kulák akinek a tiszta jövedelme meghaladta az 5oo aranykoronát azzal lett levéve, hogy a földjéJT nem haladja meg a 35 kh-t;