Kiss Anita (szerk.): Forrásaink a reformációról. Dokumentumok az MNL Pest Megyei Levéltárából (Budapest, 2018)
Előszó a kiadványsorozat szerkesztési elvéről és a forrásközlés alapelveiről
Kiadványainkban nem törekedtünk a formai hűségre, a megszólítás, címzés, az aláírások, dátumok elhelyezkedése tekintetében egységes formát követünk. A fejezetenként újrakezdődő számozással közölt dokumentumokat azonos szerkezetben tettük közzé. Az egy ügyiratba tartozó, egymással összefüggő iratokat, levélváltásokat egymás után közöltük és a számozásnál is utaltunk együvé tartozásukra. A szöveg rövid tartalmi meghatározása (tulajdonképpen címe) és a dátum után következik maga a forrásszöveg, amelyet a levéltári jelzet követ. A forrásszövegek után rövidített jelzet található minden esetben, a teljes jelzet a kötet végén rövidítésjegyzékben szerepel. A jelzeteket a levéltárak érvényben lévő fondjegyzékében szereplő módon adtuk meg. A jelzet után szerepel az iratok fennmaradási formája, valamint - ahol van - a megpecsételés tényére vonatkozó észrevétel. Itt közöltünk az iratra vonatkozó egyéb információkat is, ahol azt szükségesnek tartottuk, pl. sérült voltára vagy az irat nyelvére vonatkozóan. A nyilvánvaló hibákat, betűcseréket, írógépes gépelési hibákat, a szerzők által is javított tévesztéseket helyes alakban szerepeltettük, illetve javítottuk. A jobb érthetőség kedvéért a következetlenül használt központozási jeleket a mai helyesírási szabályok szerint alkalmaztuk, valamint az egybeírás-különírás jelenlegi előírásait vettük figyelembe az e tekintetben eltérő helyesírással írt szavak, kifejezések esetében is. A mássalhangzó kettőzés elmaradásának eseteit korrigáltuk és helyes formában közöltük, a pótlás tényét nem jeleztük. Két írásjellel, vagy mellékjelekkel megadott magánhangzókat a mai formában közöltük. Ugyanígy a mássalhangzók esetében is a mai írásmódot alkalmaztuk. A földrajzi nevek helyesírását - a jelenlegitől való eltérés esetén is - változatlanul hagytuk, de zárójelbe téve szerepeltettük, mai helyesírás szerinti alakjukat pedig előtte tüntettük fel a szövegben. Ha nem közismert földrajzi névvel találkoztunk, vagy a forrás keletkezése óta a név megváltozott (más nevet kapott a település), illetve ha bármilyen szempontú pontosabb meghatározását szükségesnek tartottuk, azt lábjegyzetben adtuk meg. (A jelenlegi határainkon túli - nem közismert - település esetében szerepeltettük a mai hivatalos nevet is, ugyancsak lábjegyzetben.) A régiesen, helytelenül vagy nem az általában elfogadott módon írt családnevek írásmódját a szövegben megtartottuk, de zárójelbe tettük és elé írtuk a helyes, vagy ma használatos, általánosan elfogadott alakot. Közismert - archaikus formában megőrződött - családnevek esetében (pl. Batthyány, Kossuth) ezektől eltekintettünk. Egy forrásszövegen belül a zárójeles jelölést - a közérthetőség miatt - csak az első előforduláskor alkalmaztuk. Ha egy dokumentumban vagy egymást szorosan követő dokumentumokban ugyanazon személynév vagy településnév többször fordult elő, természetesen csak az első előforduláskor tettünk jelzést vagy lábjegyzetet. A kiadványokban azonban több alkalommal is meghatároztunk egy-egy tulajdonnevet, ha távolabb közölt iratokban is előfordult. Ilyen esetekben a praktikumot tartottuk szem előtt. 7
