Kiss Anita (szerk.): Pest megye évszázadai. Hivataltörténeti áttekintés (Budapest, 2016)
I. Pest megye területi változásai - I.4. A hosszú 19. század változásai (1792-1919)
Az 1848. március 15-ét követő események eredményeképpen a rendi köz- igazgatás felbomlása és a polgári államszervezet megteremtése szükségképpen magával hozta a régi magyar megyerendszer átalakítását is. Az utolsó rendi országgyűlés tagjai között a megyék jövőjével kapcsolatban igen éles ellentétek feszültek. Végül is kompromisszumépp megszületett az ideiglenes jellegű 1848. évi XVI. törvény, amely a „megyei hatóság ideiglenes gyakorlatáról szólt” azzal a hozzátoldással, hogy a törvényhatóságok végleges rendezését a következő országgyűlés végzi el. A szabadságharc azonban háttérbe szorította a közigazgatás modern átalakítását. Szemere Bertalan belügyminiszterként kiadta rendeletét Pest, Buda és Óbuda egyesítéséről is 1849. június 24-én, de annak végrehajtására már nem maradt idő.86 1849. június 15-én a megyei választmányi nagygyűlés határozatban döntött a megye területi beosztásának átszervezéséről. Ennek értelmében a járásokat 8-10 kerületre osztották, amelyek élén szolgabírók álltak. A felosztás eredményeképpen visszatértek az 1836 előtti 5 járáshoz, amelyben 42 kerület jött létre.87 A kialakított struktúra nem bizonyult hosszú életűnek, mert a katonai vereségek hatására a megye területe osztrák megszállás alá került. Az osztrák és orosz seregek elől a megyebizottmány előbb Kecskemétre, majd Csongrádra menekült, ahol utolsó üléseit tartotta, majd rövidesen a beállt kedvezőtlen helyzet miatt beszüntette tevékenységét. 1849 augusztusa után a megtorló rendszer gyökeresen megváltoztatta a korábbi kereteket, és elsősorban a birodalmi struktúrához való hasonulást, az abba történő beolvadást célozta meg. Haynau táborszernagy 1850 nyarán történő nyugdíjazása után a polgári közigazgatás kiépítése új lendületet vett. Geringer Károly, a még 1849-ben kinevezett polgári helytartó célja a történelmi magyar államtest kerületekké tördelése volt, hogy annak révén elenyésszenek az országrészek történelmi kapcsolatai, és központi irányításuk könnyebbé váljék.88 Ez az elképzelés közeli rokonságot mutat II. József reformtörekvéseivel. A távolabbi cél tehát Magyarország törzsterületének egymástól elválasztott tartományokra bontása volt, de úgy ítélték meg, hogy átmenetileg, bizonytalan időre meg kell szervezni a közigazgatás egységes irányítását.89 A rendszer átalakítása már 1849 októberében megkezdődött. A vármegyében található járások számát jelentősen, mintegy 17-re emelték.9" Ezek kialakításánál figyelembe vették a népességszámot és az etnikai megoszlást, valamint nemzetiségi közigazgatási egységek kialakítását is szem előtt tartották. A székhelyeiket úgy választották ki, hogy a lakosság a hozzájuk tartozó községekből egy nap alatt megtehesse az oda-vissza utat. 1850. február 9-én aztán Szentiványi Vince kerületi főbiztos 1891. számú leirata megintcsak új közigazgatási beosztás képét rajzolta fel, miszerint a megyét három részre osztották. Ennek kialakításakor Szentiványi figyelembe vette a közlekedési, népességi és távolsági viszonyokat. Az újjászervezés során három megyefőnökséget hoztak létre, Pest (vezetője ifj. Majthényi László), Kecskemét (vezetője Keresztessy József) és Kalocsa (Vég Ignác vezetése alatt) központtal.91 A járások (kerületek) száma az átalakítás után 17-ről 13-ra csökkent, mégpedig úgy, hogy a pesti főnökséghez tartozott 7 kerület, a kecskemétihez és a kalocsaihoz pedig 3-3, amelyek élén egy-egy főszolgabíró és segédszolgabíró állt. A s^emkö^ti oldalon: Pest-Pilis-S olt-Kiskun vármegye 1890-ben 30
