Kiss Anita (szerk.): Pest megye évszázadai. Hivataltörténeti áttekintés (Budapest, 2016)
I. Pest megye területi változásai - I.1. Visegrád megyétől a török hódoltságig
Pilis terjeszkedése a 15. században sem állt meg. A Tétényi-fennsík területe az 1420-as évekre szintén e megye részévé vált, bár az itteni települések feletti joghatóság a század végéig bizonytalan maradt.18 A közigazgatási egység hozzávetőleges területe ekkor 981 km2-t tehetett ki, lakóinak száma 30—34 000 főre rúghatott.19 Más számítások eredményeként — feltehetően Buda és Óbuda határával együtt — kiterjedése az 1022 km2-t is elérhette.20 Az „ős” Pest megye kialakulásának körülményei a megfelelő források hiányában ugyancsak vitatottak. Maga a név először 1255-ben, tehát a Visegrádi ispánság 1009. évi említéséhez képest csaknem negyed évezreddel később bukkan fel az oklevelekben. Nem csoda, ha több elképzelés látott napvilágot, amelyek abban az egyben egyet értenek, hogy a megyét szinte bizonyosan nem Szent István alapította. Előfordulhat, hogy az csupán a tatárjárás után vált ki Nógrád megyéből. Egy másik lehetőségnek tűnik, hogy nagyon rövid ideig létezett egy pesti várispánság, de annak felbomlása után birtokai a szolgagyőri várhoz kerültek. Talán ezekből az uradalmakból szervezték meg Pest megyét.21 A rendezett megyei szervezet kialakulására — Óbuda központtal — valószínűleg Béla herceg (a későbbi IV. Béla király) tett először kísérletet 1227 körül, igaz ekkor még sikertelenül. Az ezt követően a pesti telepeseknek adott első, 1231. évi kiváltságlevél már utalhatott az alnádorra, mint a Pest környéki területek ispánjára, akinek fennhatósága a Duna mindkét partjára kiterjedhetett.22 Pest megye határa igen bizonytalan volt, amely a Galga és a Zagyva folyók mentén is ingadozott. Délen Cegléd ugyan minden rendelkezésre álló adat szerint az ispánság részét képezte, azonban Nagykőrös már többször is Csongrád megyei községként áll előttünk. A közelében fekvő Репс 1328-ban is Szolnok megye részét képezte. Északon Vác, Felsőnémedi és Ácsa pedig Nógrádhoz tartozott. A dunántúli területeken a Pomáztól délre fekvő községek tartoztak hozzá a Tétényi-fennsíkig.23 Az Árpád-házi királyok idején kialakult jászkun kiváltságos területek Pest megyétől függetlenül fejlődtek a középkorban. A határok váltakozásával folyamatosan számolni kellett a vegyes-házi királyok korában. Pilis fentebb részletezett „terjeszkedése” mellett a dunántúli települések mindegyikének ingadozott a hovatartozása, elhelyezkedésüktől függően olykor Fejér, vagy Pilis megyéhez sorolták őket.24 A Duna bal partján azonban a megye — néhány apró kivételtől eltekintve — inkább kiterjesztette határait. Előbbiek között érdekesség a Pest elővárosává váló, a mai Vörösmarty tér környékére tehető Újbécs megyei hatóság alóli kikerülése. Az 1449 és 1472 közötti évtizedekben azonban Dunavarsány, Cse- kekáta, Egreskáta, Jánoshida, Szenttamáskáta és Várok, Újszász, Hegyes (mai Kunhegyes), Felsőszentgyörgy (mai Jászfelsőszentgyörgy) Pest megyéhez történő átcsatolásáról értesülünk. Tótfalut (ma Hévízgyörk része), Zsidót (ma Vácegres) és Pusztakartalt a 15/16. sz. fordulója körül kebelezték át Nógrád- tól Pesthez. A települések megyeváltását általában a helyi birtokos kezdeményezésére az uralkodó rendelte el. A döntések indoklásaként a törvényszékhez, jelen esetben az Üllőhöz való közelség szerepelt.25 A valós ok inkább az lehetett, hogy a birtokosok számára nagyobb szabadsággal kecsegtetett az a tény, miszerint Pest megye élén nem ispán állt, csupán szolgabírák.26 A s%emkö%ti oldalon: Pest és Pilis megyék a 15. s^ágad végén Késztette: Tringli István Rajtolta: Nagy Béla 18
