Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)

SZABÓ ATTILA: A városi autonómia kiteljesedése Pest-Pilis-Solt vármegyében az 1848-as forradalom idején

jainak - elhalálozás, vagy egyéb ok miatti - pótlását a saját kebelében döntötte el, többségi szavazással. A „candidálási" jog viszont együttesen megillette a tanácsot és az electa communitast. A reformátusok és a katolikusok számarányának egalizálását illetően megtartották a régi szokást úgy, hogy ahány katolikus/református tanácstag lesz a jelölők között, ugyanannyi, ugyanolyan vallású electus lesz a külső tanács tagjai közül, akik közösen döntenek három jelölt személyéről. Nagykőrösön a testület tagjait a tanács választotta, a város négy tizedéből arányosan, azzal a megkötéssel, hogy minden tizedben két-két személy nemes legyen. Óbudán tagjai fele részben a gazdákból és zsellérekből, negyed részben kézművesekből és negyed részben magyarokból álltak, de az utóbbiak intézményes képviselete 1825 után megszűnt. Ekkor a tagok kétharmada gazda és zsellér, egyharmada kézműves lett. Bár a helytartótanács figyelmeztette is a testületeket, hogy „a város kormánya a tanácsra, nem pedig a választott községre van bízva, ez amannak csak közege lévén, a külső tanácsok megalakítása tekinthetők a 19. századi polgárosodási folyamat előrehaladásának, a földesűri hatalommal szorosan összekapcsolódott magisztrátus meggyengülésének is. Hiszen a földesúri jogokat, vagy azoknak egy részét megszerző magisztrátusok a feudális viszonyok bizonyos mértékű konzerválójának is tekinthető. Leglátványosabb változást a tisztújítás rendszerének átformálásában hozott, mert megszüntette azt az évszázados szokást, hogy a szenátorok maguk döntsenek, ha szükségessé vált a magisztrátus kibővítése. Az autonómia legmagasabb fokát elérő Nagykőrösön a külső tanács mint a nép képviselője a belső tanácsnak formailag sem volt alávetve. A külső tanácsok vitás esetben fellebbezhettek az úriszékhez, vagy a vármegyére. Megfigyelhető, hogy a külső tanácsok felállításának kezdetétől állandósultak a kiseb-nagyobb összezördülések az illető magisztrátussal.

65 A két testület közötti gyümölcsöző munkakapcsolat kialakulását hátráltatta az a körülmény, hogy a szervezeti kereteit nem teremtették meg és a személyi feltételek is hiányoztak. A választott polgárok sérelmezték, hogy a közösen hozott határozatok sorsa előttük ismeretlen marad, a tanácsülési jegyzőkönyvekben sokszor személyükre bárdolatlan megjegyzések szerepelnek, amelyek az electusok tekintélyét lejáratják. A magisztrátus féltékenyen őrizte hatalmát, a külső tanács pedig önmaga képtelen volt érvényesíteni jogait. A magisztrátus úgy vélte, hogy a külső tanácsot csak a tanácskozási jog illeti meg, a „kormányzás" egyedül csak rá tartozik. Kecskeméten 1828-ban addig fajult a két testület közti vita, hogy a vármegyéhez kellett fordulni segítségért. Az alapvető nézeteltérés abból adódott, hogy a tanács a korábbi módon - nem pedig a külső tanács soraiból - akarta tagjainak sorát kiegészíteni. Ráadásul a meghatározott 12 főn felett próbált személyeket választani a „meghalmozott munkákra" való tekintettel. Cegléden az 1843. évi szabályozás leszögezte, hogy a külső tanácsok tanácskozásainak eredménye csak javaslat, vagy a határozatot könnyítő előmunkálat lehet. Minden külső tanácsi ülés utáni napon a két tanács összeült és itt felolvasták az előző napon felvett jegyzőkönyvet és annak alapján pontról pontra megtárgyalták az ügyeket. Ezeken a „gazdasági elegyes" üléseken kellett bemutatni a számadás alatt állóknak (másodbírónak, adószedőnek, biztosnak) a számadáskönyveket. 1845 szeptemberében bővült a külső 65 KISFALUDY 1992. 83-84. SO