Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)
BÖŐR LÁSZLÓ: A Pest Megyei Tanács Ideiglenes Forradalmi Bizottsága
helyi tanácsok cselekvésképtelenné válása, a rendvédelmi szervek szétesése és tanácstalansága következtében - a megalakult helyi demokratikus szervezetek biztosítani tudták a község rendjét és biztonságát, megszervezték a közellátást. A megyei végrehajtó bizottság ezekben a napokban ülést nem tartott. A vb vezetői a későbbiekben ezt azzal indokolták, hogy a tagok többsége vidéki, így nem volt lehetőség a testület összehívására. 1 A bénultság és cselekvésképtelenség tényleges okaival azonban a megyei vezetőknek is - kényszeredetten bár, de - szembe kellett nézni. Dayka Balázs vbelnökhelyettes mondotta a bíróság előtt tett vallomásában: „A vidéken okt. 26-27. között azt tapasztaltuk, hogy Nemzeti Bizottságok alakultak, és azok vonakodtak a vb-vel kapcsolatot tartani... így magam is beszéltem a ráckevei vb-elnökkel, aki miután közöltem vele, hogy vb-elnökhelyettes vagyok, nem is akarta a jelentést megtenni azzal, hogy a Megyei Végrehajtóbizottsággal nem kíván beszélni." Ugyanerről és ugyanott Lakatos Imre vb-titkár: „Október 26-27-e körül a vb utasításait nem fogadták el. A vidéken megalakult Nemzeti Bizottságok ezeket kereken visszautasították." 2 A megyei pártbizottságon 1956. október 29-én 12 óra után készített megyei összesítő jelentés szerint: „Az eddigi Megyei Tanács nem tud az újonnan választott önkormányzati szervek felettes szerve lenni. Nincs meg hozzá a tekintélye." 3 A megyei tanács vezetői október 29-én elhatározták, hogy a községi nemzeti bizottságokkal történő együttműködés - avagy a hatalom és az irányítás megtartása érdekében meg kell szüntetni a megyei végrehajtó bizottságot és létre kell hozni a megyei nemzeti bizottságot. A bizottság összehívását október 30-ára tervezték, de az összehívás pontos körülményeire nincsenek adataink. Okkal feltételezhetjük azonban, hogy arra zömmel a korábbi végrehajtó bizottság tagjai kaptak meghívást. A vb-titkár szobájában tartott ülésen részt vett Horváth András, az MDP megyei első titkára is. „Azon törtük a fejünket, hogy valamilyen bizottságot mindenképpen létre kell hozni, olyasmit, amiben a kommunista vezetők benne lesznek." - mondotta 1957. március 8án Horváth András. 4 A jelenlévő Hárs Lajosné szerint: „Kb. 25 személyt ki is jelöltek, akik kevésbé voltak kompromittálva." 5 A megalakítandó Pest Megyei Forradalmi Tanács tagjai közül az alábbiak neveit ismerjük: Lakatos Imre vb-titkár, Fekete Mihály vb-elnök, Dayka Balázs vb-elnökhelyettes, Hárs Lajosné vb-elnökhelyettes, Mátyás Boldizsár osztályvezető, Pala Károlyné vb-tag, országgyűlési képviselő, Gáli Sándor a Népújság volt főszerkesztője, Csala László vb-tag, Prezenszky Gábor főagronómus, a mezőgazdasági osztály megbízott vezetője, Mátyás Boldizsár és Táborszki Ferenc osztályvezetők. (Hárs Lajosné a későbbiekben még megemlíti Nagy Elemér, Csala 1 Budapest Főváros Levéltára (BFL), Budapesti Fővárosi Bíróság B.VI.3861/1957. sz., Dénes István és társa büntetőpere, Dénes István bírósági ítéletének indoklása, (a továbbiakban: Dénes István és társa bírósági pere) Az ítélet kihirdetésének időpontja: 1958, szeptember 27. 2 Uo. Tárgyalási jegyzőkönyv. 3 A jelentést közli: URBÁN Károly-VIDA István: Jelentések a pártközpontnak (Társadalmi Szemle 1993/12. szám. 91.) 4 Pest Megyei Levéltár (a továbbiakban: PML), MSZMP Pest Megyei Bizottsága Archívuma 1 fond. 3/7 öe. Hárs Lajosné megyei tanácselnök-helyettes fegyelmi ügye. (a továbbiakban: Hárs Lajosné fegyelmi ügye). 3 Belügyminisztérium Történeti Irattára. V.143.227.sz. vizsgálati dosszié, Dénes István vizsgálata. Hárs Lajosné tanúkihallgatási jegyzőkönyve 1957. június 26-án. (a továbbiakban: Történeti Irattár, Dénes István vizsgálati anyaga). 201