Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)
BALÁZS GÁBOR: A Floch-Reyhersberg család Pest megyei birtokainak államosítása
len volt a községi elöljáróság, a FIB és a Budapesti Állami Erdőigazgatóság kiküldöttje, valamint a tulajdonos. Az erdőigazgatóság kiküldöttje megállapítja, hogy az államosítandó erdőbirtok két részből áll. A nagyobbik rész a vác-budapesti műút mentén kétoldalt a vasútig az ún. sződrákosi rész, a kisebbik rész pedig a Csörögi-major mellett van. Dr. Floch nem mutatott be telekkönyvi betét másolatot, amit a lovag azzal indokolt, hogy a művelési ág változás annak idején nem lett bejelentve, nincsenek tehát az erdők a betétlapon feltüntetve. A kataszteri birtokívek mind a községnél, mind pedig a birtokosnál megsemmisültek. Nincsenek pontos területi adatok. A községi főjegyző emlékezete alapján az erdő kiterjedése 122 katasztrális hold, és az egész Sződ határában volt. A tulajdonos szerint azonban ebben nincsenek benne az új erdősítések, amelyekkel együtt az erdő területe 140 katasztrális holdra tehető. Az erdőigazgatóság alkalmazottja kéri, hogy az erdőt őrző személynek 3 katasztrális hold földet juttassanak illetményföld gyanánt. A községi elöljáróság nézete szerint a sződrákosi és a csörögi erdő nem minősül összefüggő területnek, ugyanis közöttük nagyobb kiterjedésű szántóföld helyezkedik el. Mivel területük külön nem éri el a 100 katasztrális holdat, ezért azokat a község kezelésében kell hagyni. Az 5600/1945. FM sz. rendelet 52. paragrafusa szerint a Duna-parti részt a község már strand céljára ki is igényelte, és annak óhajtja használni. Az erdőigazgatóság képviselője szerint a sződrákosi rész több mint 100 katasztrális hold, tehát kincstári kezelésbe kell venni. Az elöljáróság kérte az eljáró főmérnököt mint az erdészeti kincstár képviselőjét, hogy szüntesse be a szélfogók kivágását, mert a szélfogók közötti szántóföld futóhomok, ezért a termelést veszélyezteti a szélfogók kivágása. Ezzel a mérnök fenntartás nélkül egyetértett. Dr. Floch megemlítette, hogy az erdőket részben édesapja, részben pedig maga telepítette. És ezért 6 db oklevelet kapott a földművelési minisztertől. A lovag kártérítési igénye Felsőgöd községgel szemben pedig 15 katasztrális hold területen elterülő 40 éves akácerdő; Sződ községgel szemben 181 q akácfa jogtalan kitermelése miatt igyekezett kártérítést kieszközölni. Dr. Floch kéri a néhai édesapja által telepített parkerdő természetvédelmi területté nyilvánítását. Az ingatlanra vonatkozólag az erdőbirtokos a Generali Biztosító Rt.-nél tűzbiztosítást kötött, de a papírok a háborúban elvesztek. Az ingatlant nem terheli szolgalmi jog, vagy kegyúri teher. Az erdőkbe erdőőr alkalmazása szükséges. A Magyar Állami Erdőigazgatóság az 1945. december 13-i 3997/1945. számú rendeletében kérte a Megyei Földbirtokrendező Tanácsot, hogy a telekkönyvi hatóságot utasítsa az állam tulajdonjogának bejegyzésére, a bekebelezéséről pedig az erdőigazgatóságot idejében értesítse. A Magyar Állami Erdőigazgatóság 1946. február 14-én 707/1946. szám alatt áttette az erdőbirtok állami tulajdonba vételéről szóló jegyzőkönyvet a telekkönyvi hatósághoz, amelyre vonatkozóan telekkönyvi másolatot is csatolt, és kérte annak az átvételi jegyzőkönyvhez való csatolását. Dr. Floch erdőőri lakásának, valamint illetményföldjeinek állami igénybevételéről a pótjegyzőkönyv 1946. március 30-án készült el, és ez kimondta ezek állami tulajdonba vételét. A bizottság megállapította az 1945. október 26-án felvett jegyző193