Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)

HÉJJAS PÁL: A balatoni halászat

herbírású palánkos, lapos fenekű hajók a 19. század 60-as éveiben - elsősorban a tiszai halászok révén - terjedtek el. Halászszervezetek A 18. században a balatoni halászok egy része vagy céheket alkotott, vagy anélkül tömörült bokrokba. Céhek működtek Keszthelyen, Tihanyban, Balatonszentgyörgyön, Vörsön, Balatonkeresztúron stb. A múlt század végén már csak kb. 30 halászbokor működött a Balatonon, holott korábban számuk a több százat is elérte. Megalakulásukat az indokolta, hogy a legfontosabb és legdrágább halászeszköz, az öregháló, a gyalom megvásárlásához, továbbá a kezeléséhez már több halásznak kellett társulnia. A nagyhalászat végén a halászok, immár ismét kishalásszá válva, egyszemélyes eszközeikkel próbáltak szerencsét. A bokorban való halászat egy ideig még az után is megmaradt, hogy 1872-ben a céheket, mint túlhaladott gazdasági szervezeteket törvényileg feloszlatták. Hasonlóképpen a céhhagyományok is évtizedekig tovább éltek a halászok között. Egyedül Tihanyban a 19. század közepén még hét bokor volt, egyenként 10-10 fővel: Disznósiak, Ujjak, Selymesek vagy Sejmek, Kisek, Honvédek, Kömívesek, Jegesek. Neveiket valamilyen közös tulajdonságukról, rájuk jellemző sajátosságról kapták. A Disznósiak pl. halászfelszerelésükhöz disznóért jutottak, a Honvédek kiszolgált katonák voltak. A céhszerűen szerveződő halászbokrok mindegyikének saját céhháza volt, ahol a céh ládáját őrizték. Ebben tartották az irataikat, szabályzatukat (az „artikulust"), pénzüket, pecsétjüket, zászlójukat. A céhek élén a céhgyülés által választott céhmester állt, akinek segítője is akadt a szolgálómester személyében. Az írásbeli feladatok elvégzése a jegyzőre, nótáriusra hárult. A céheknél vezetett céhkönyvbe mindent beírtak, amit működésükkel kapcsolatban fontosnak tartottak. A keszthelyiek által vezetett céhkönyv, amelyben a bejegyzések 1713-mal kezdődnek és 1836-ig tartanak, tartalmaz esküszöveget, házirendet, illemszabályt, az azokat megszegők büntetését stb.

20 Egy vezető büntetése az egyszerű céhtagénak a kétszerese volt. Legtöbbször pénzbüntetést szabtak ki, de testi fenyítés sem volt ritka. A tihanyiaknál pl. a cibékkel hagyták helyben a bűnöst, a balatonszentgyörgyiek ugyanezt pálcával tették meg. Eszerint szigorúan megtorolták többek között a titkos halászatot, a káromkodást, a mise alatti halászatot, az erkölcstelen életet, a túlzott italfogyasztást. De módjával inni, azt lehetett. A céhkorsó nagy becsben volt tartva, gyakran kellett megtölteni a céhünnepek alkalmával, ahol kézröl-kézre járt a céhtagok között. A keszthelyiek régebbi korsója 1774-ben készült, az újabb 1840-ben. Tihanyban a Disznósiaknak is megmaradt a korsója, 1843-ból való, s rá van írva, hogy „A ki iszik beA keszthelyi halászcéhröl részletesen ír JANKÓ 1902. 314-324., és SÓLYMOS Ede: A keszthelyi halászcéh In: Közlemények Zala megye múzeumaiból. Zalaegerszeg, 1987. 191-211. 121