Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)

HÉJJAS PÁL: A balatoni halászat

Halászati módok, eszközök A Balatonban mintegy 40 féle hal van. Ezekből csak 15 az, amelyiket a vizsgált időszakban - 19. század első fele - gazdasági, piaci vagy sport szempontból fontosnak tartottak. Ezek a következők: süllő, harcsa, ponty, kősüllő, csuka, őn, kárász, compó, menyhal, garda, keszeg, göndér, sügér, durbincs, küsz.

13 Ezek fogásához másmás eszközökre volt szüksége a halászoknak. A tihanyi alapítólevélben említett vejsze az úgynevezett kishalászat szerszámai közé tartozott. Azokat az eszközöket sorolták ide, amelyek kezelése nem teszi szükségessé halászok szövetkezését, társulatba tömörülését. Ezek kezeléséhez ugyanis elegendő egy ember is. A „kishalász" elsősorban az ártári területeken, berkekben, kiöntésekben, tehát a nagyhálós módszerrel le nem halászható vizekben halászott. A vej széknek - amely a rekesztő halászat egyik szerszáma -, több fajtáját ismerték és használták a Balatonon egészen a 19. század végéig. Herman és Jankó műveiben részletesen foglalkozik velük, de némelyiket ők is csak elmondás után jegyezték le. Eszerint megkülönböztettek „kanca-", „balatoni-", „magyar-", „berki udvaros" és „berki udvaros kétnyílású" vej szét. Ezek formájukban eltértek egymástól, de működési elvük azonos volt.

14 A vejsze egy olyan csapda, amit nádból vagy vesszőből készítettek, majd kerítés formában az altalajba vertek, s ha a hal beletévedt ebbe az útvesztőbe, már nem tudott kiúszni belőle. A Balaton mellett ismert volt a „veje" és „kalicka" elnevezés is. A rekesztő halászat másik fontos eszköze a varsa volt. A vesszőből font ún. „füles" varsát, amely a Balaton egyik legrégibb halászszerszáma, már több 11. század végi oklevél is említi Tihannyal kapcsolatban. A félszigeten a Külső- és Belső-tóban, továbbá a félsziget csúcsán lévő Lápban használták. Később elterjedtek a hálóból készült varsák, amelyeknek számos változata („dobvarsa", „nyeles-varsa", „szárnyasvarsa") volt. Ez utóbbit a tiszai halászok hozták el a Balatonra, éppen a halászati törvény (1888. évi XIX. tv.) életbelépése előtt, így a gyakorlatban már nem kerülhetett sor annak széles körű elterjedésére. A kishalászat szerszámai közé a vej szén és a varsán kívül még jó néhány halászeszköz tartozott. Ilyen volt az emelőhalászat szerszáma, az umbella és a szák. Az umbella azonban - mivel inkább volt folyóvízi halászeszköz, mint tavi - a Balatonon nem terjedt el, és csak a Zala torkolatában és a Sión használták. Ezzel szemben ismert halfogási mód volt a gyükerezés, amely zsombék alatti halászatot jelentett. Ez abból állt, hogy a fenékhez zsineg segítségével egy darab zsombékot kötöttek, majd mikor ezt a küsz „megfürödte", a nagyobb halak alá mentek ikrát falni. Ezeket a halakat azután a halász kellő ügyességgel és szerencsével egy nagy szákkal a zsombék alá merítve kiemelte. Speciális balatoni halászszerszám volt a turbukháló. A vele való halászatot, amely a hajtó halászat egy fajtája volt, „turbukolásnak" nevezték. Ehhez kb. 10 méter hosszú háromsoros hálót használtak, amivel egy nádüstököt bekerítettek, majd a nádat egy 13 LUKÁCS Károly: A Balaton. Bp. 1941. 26. 14 Dr. JANKÓ János: A Balaton-meiléki lakosság néprajza. Bp. 1902. (a továbbiakban: JANKÓ 1902); HERMAN Ottó: A magyar halászat könyve. I—II. Bp. 1887. (a továbbiakban: HERMAN 1887) 118