Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)

HÉJJAS PÁL: A balatoni halászat

szatot már évezredek óta űzték a környék lakói. Készültek halászeszközök agyagból (hálónehezék) és kevésbé tartós eszközből, pl. vesszőből (varsa, vejsze, haltartó stb.) vagy szőtt hálóból. A halászat elmúlt évszázadokból ránk maradt tárgyi emlékei mára a múzeumok becses darabjaivá váltak. A római korból szobrok, reliefek, feliratok sora tanúskodik a közel két évezreddel ezelőtti halászatról. Ismert az a Neptunnak állított oltárkő, amelyen halászok láthatók egy bárkában, akik hálót használnak. Ekkor már több kisebb településről tudunk a Balaton - latin nevén Pelso - mellett, amelyek lakói rendszeresen halászhattak. A honfoglalást követően megszaporodtak a Balaton környékén a halászatra utaló leletek, all. századtól pedig a tárgyi emlékek kiegészültek az írottakkal. Az 1024-es zalavári, az 1055-ös tihanyi és az 109l-es somogyvári alapítólevelek - mindhárom bencés apátságé - egyaránt említenek balatoni halászokat, illetve halászhelyeket. Rajtuk kívül a veszprémi püspökség is rendelkezett királyi adományozás révén halászati joggal a Balatonon. A fentiek közül a legismertebb a tihanyi alapítólevél, a legkorábbi eredetiben fennmaradt magyar oklevél, amelyben az alapító, I. Endre az apátság ellátására többek között 10 halászó háznépről rendelkezett. Az okiratban a halászok említésén kívül olyan kifejezések, helynevek találhatók, amelyek a halfogással kapcsolatosak: Székvej sze, Potvejsze.

1 A középkorban számos külföldi szerző, utazó - Bonfini, Ransano, Cselebi stb. említette meg írásaiban a Balatont, s azt írták róla, hogy a tó halban rendkívül gazdag, s azok nagyon ízletesek. A hazai munkák között kiemelkedő jelentőségű volt Bél Mátyásnak a balatoni halászatról készített leírása, amelyet a kitűnő tudós az 1720-as és 1730-as években vetett papírra. Részletes és nagyon értékes leírást olvashatunk tőle a balatoni jégi halászatról, és ő volt az első, aki latinul írt kéziratában először írta le magyarul a „fogas" nevet.

2 A hazai írott forrásokban gyakran találunk adatot a halászattal kapcsolatos kiváltságokról. A Balatonon a halászat földesúri jog volt, és a 14. század közepétől a halászati jogot a parti birtokhoz kötötték. Többnyire egyházi és világi birtokosoké volt a jog, amelyet az uralkodóktól kaptak.

3 A Balaton vizét a tulajdonosok között képzelt mezsgyékkel osztották fel. Az ő engedélyük nélkül sem hajózni, sem fürödni nem lehetett volna. A valóságban, a halászatot és a nádvágást, a „nádlást" kivéve, a tulajdonosok nem gátolták a Balaton használatát. A halfogást a földesurak évszázadokon keresztül bizonyos szolgáltatások fejében engedélyezték a vízparti települések lakosainak. Ez a szolgáltatás többnyire kimerült abban, hogy a földbirtokos konyhájának szükségletét természetben beszolgáltatott hallal elégítették ki. Ez nem volt nagy mennyiség, így viszonylag könnyen 1 A vejsze leírását lásd később! 2 Lukács Károly lelte fel Bél Mátyás latin nyelven írt, a balatoni jégi halászattal foglalkozó feljegyzéseiben a halzsákmány felsorolásánál a fogas nevet. BÉL Mátyás a Notitia Hungáriáé Novae Historico Geographica című müvében részletesen és igen színesen írt a Balatonról, annak környezetéről és a balatoni halászatról. BÉL Mátyás egy másik, kéziratban fennmaradt müvének (Tractatus de re rustica Hungarorum) egy fejezete (De piscatione Hungarica) ugyancsak a magyarországi halakról és halászatukról nyújt gazdag információt, (a továbbiakban: BÉL Tractatus) 3 Lukács Károly szerint a Balatonon a halászati jog kizárólagossága és területhez kötöttsége az 135l-es törvények után kezdődött. Dr. LUKÁCS Károly: A balatoni halászat múltjából. Balaton, 1942. XXXV. évf. 5. sz. 114