Tanulmányok Pest megye múltjából V. - Pest Megye Múltjából 17. (Budapest, 2014)
Tóth Judit: Áruhalmozás vs. pultagitáció, avagy „az ellenség ismét a közellátás vonalán próbál zavart okozni.”
ÁRUHALMOZÁS VS. PULTAGITÁCIÓ fogyasztói körben való forgalomba hozatala - annak nagyüzemi termelése folytán - olcsóbb, mint a mérték utáni, továbbá azonnal rendelkezésre áll. A kérdés politikai jelentőségét pedig az adta, hogy a konfekcionált áru erőteljes forgalomba hozatala elősegíti a nagyüzemi ruházati ipar fejlődését. E téren - mint megjegyezték - Pest megyében nehézségek álltak fenn, aminek elsődleges oka az volt, hogy az állami kiskereskedelmi bolthálózat a megyében kevés konfekció üzlettel rendelkezett, a szövetkezeti bolthálózat pedig még az államinál is kevesebbel. Ami azonban a vizsgált témát érintően még nagyobb súllyal esik latba, az a vásárlók ezen árutípushoz való viszonya. A jelentésben leírták, hogy a lakosság körében erősen él „a konzervatív mérték utáni ruházkodás iránti vonzódás”, amit azonban „megfelelő felvilágosító munkával meg lehet szüntetni”. Ezt követően hangsúlyozták, hogy „a konfekcióáru széles körben való elterjesztése érdekében intenzív pultagitációra van szükség, ami komoly munkát igényel, és ezt ez idő szerint a kereskedelmi eladó személyzet nem végzi olyan lendülettel, amit a kérdés gazdasági és politikai jelentősége megkövetel” .47 48 A pultagitáció a nagyüzemi konfekcióáru népszerűsítése révén tehát egyrészt propagandamunkát rótt az eladókra, ezzel együtt pedig a szocialista embertípus kialakításához hozzájáruló nevelési feladatokat is egyaránt megkövetelt. Bár nagyon fontos volt a szocialista nagyipar népszerűsítése és a vásárlók körében folytatott felvilágosító munka, de a pultagitációnak a lényegi velejárója az 1950-es évek elején leginkább az ellenség elleni harcban jelölhető meg. Ezt támasztja alá Nagy János megyei pártitkámak az egyik pártbizottsági ülésen elhangzott javaslata is, miszerint „felelőssé kell tenni a boltvezetőket és az alkalmazottakat, azért, ha vásárlási láz van" f 1950 októberében a szövetkezeti szektor megerősítése és zavartalan áruellátásának biztosítása érdekében létrehozták a megyei tanács kereskedelemi osztályának áruforgalmi bizottságát. A bizottság tagjai hetente látogatták és irányításuk alá vették a megye 25 súlyponti árudáját. A szövetkezeti boltok áruellátásának javítása mellett a bizottság tagjainak feladatai közé tartozott az is, hogy a „szocialista ipar fejlett minőségi termékeit” a falu dolgozóival ún. árubemutató kampányok keretében megkedveltessék. Látogatásaik során azonban ennél is fontosabb volt, hogy „a szocialista kereskedelembe befurakodott ellenséget” leleplezzék és őket a hatóságoknak átadva eltávolítsák. Ennek keretében árdrágítás vádja miatt a dömsödi szövetkezeti boltvezetőt leváltották, az ócsai ügyvezetőt pedig „ tekintve, hogy a bolt vezetését nem a szocialista kereskedelem vonalának megfelelően vezeti, felfüggesztették”,49 Mindebből látható, hogy az áruforgalmi bizottság tagjai is valójában a pultagitációval együtt járó feladatokat teljesítettek. A pultagitáció mellett a pártállami rendszer több vonalon is igyekezett kiszorítani a kereskedelmi hálózatba „befurakodott ellenséget”, illetve leleplezni az „áruhalmozó, spekuláns elemeket”. így a korábban már említett, a közellátási zavarokért 47 MNL-PML XXIII. 2. 8. kötet, 1951. május 23. 48 MNL-PML XXXV. 1. 1/27. ő. e. 1952. december 9. 49 MNL-PML XXIII. 2. 3. kötet, 1950. október 24. 148