Halász Csilla: A nép művelése. Agitáció és propaganda a népművelésben a Rákosi-rendszer idején - Pest Megye Múltjából 16. (Budapest, 2013)
Kultúrotthonok
által kiadott műsorfüzet szolgáltatta a programötletet. Emellett központilag elrendelték, hogy március 8-15. között nőkkel kapcsolatos, nőkről szóló filmeket vetítsenek minden moziban.260 Az egyházi ünnepeket is igyekeztek kiváltani saját ünnepeikkel a népművelés irányítói. A karácsonyi és húsvéti ünnepek idején általában valamilyen kultúrver- senyt vagy nagyszabású filmvetítéseket, sportrendezvényeket tartottak, illetve utasításban szerveztették meg ezeket a helyi népművelési erőkkel. így például 1952 húsvétján Budapesten 91, vidéken 230 filmszínházban rövid kultúrműsorral egybekötött Békematinékat rendeztek.261 Decemberben a gyerekek szórakoztatására télapó- és fenyőünnepségeket (nem Mikulás és nem karácsony) rendeztek a kultúrotthonok a szülői munkaközösségek, a DISZ és az MNDSZ segítségével. A kulturális értékeket meghatározni szándékozó pártemberek még a legvidámabb, kizárólag a mulatságról szóló ünnepet, a szilvesztert is sajátos módon kívánták átalakítani. „ Tervünnepélynek" nevezték el az esztendő utolsó napját, amelynek keretében lezárták a „tervévet”,262 A szilveszter megünnepléséhez is készített útmutatót az NI, amely a mulatság keretében egy színdarab előadását javasolta az ötéves tervről vagy a békéről, és amiben éjfél után a Ludas Matyi maskarájába öltözött ember kardalakú libatollal jelképesen leszúrta a nép ellenséges alakját szimbolizáló Döbrögit, Titót vagy éppen Francót.26' A kultúrotthonoknak minden hónapra jutott valamilyen ünnepi megemlékezés, rendezvény. Az NM év végén kiadta, hogy a következő évben milyen évfordulók lesznek, és melyeket kell országos szinten megünnepelni (ehhez tartozott központi ünnepség, esetleg emlékkiállítás, az ünnepelt müveinek kiadása, ismertető előadás városokban, községekben stb.), melyeket csak a fővárosban, illetve az adott íróhoz, művészhez köthető helyeken, melyekről kell csak szakfolyóiratokban, és melyekről a Rádió ban, az Elet és Irodalom kalendáriumában vagy a Népművelésben megemlékezni. 1955-ben például országos megemlékezést tartottak Csokonai Vitéz Mihály halálának 150. évfordulójára, József Attila születésének 50. évfordulójára, de ebben az évben kellett megünnepelni a híres szovjet tudós, Micsurin születésének 100. évfordulóját is. 1952-ben országos szinten a legnagyobb megemlékezést Kossuth Lajos születésének 150. évfordulójára szervezték, a jelentések szerint majdnem minden község műsoros est formájában emlékezett meg Kossuthról. Az NM által kiküldött műsorjavaslatban Kos- suth-nóták. Arany János és Petőfi Sándor versei szerepeltek.264 A vizsgált korszak alatt két akkor élő személy volt. akinek születésnapját országos szinten megünnepelték: Sztálin és Rákosi Mátyás. 1949. október 23-án jelent meg a kormány felhívása, amelyben Sztálin 70. születésnapjának méltó megünneplésére szólította fel az országot. A gyárakban, üzemekben munkafelajánlások és munkaversenyek tömege indult el. A hivatalokban gyors és udvarias ügyintézésre tettek ígéretet, míg a pártszervezetek a létszám emelését és az elméleti 2611 MNL-PML XXIII. 18. 1812-11/1951. 261 MNL-OL XIX. I-3a. 8780-1-1-270/1952. 2I’2 Népművelési Híradó, 1951/12. szám, 4. o. 26’ Halász, 2009. www.archivnet.hu [2009. október 27.] 264 MNL-PML XXIII. 18. 879-4-54/1952., MNL-OL XIX. l-3a. 88. doboz. ikt. sz. n./1951. 63