Tanulmányok Pest megye múltjából IV. - Pest Megye Múltjából 15. (Budapest, 2012)

8. Györgyi Csaba: Az 1954-es Mária-év a Pest megyei egyházügyi előadó jelentéseiben

/ÍZ 1954-ES MÁRIA-ÉV A PEST MEGYEI EGYHÁZÜGYI ELŐADÓ... kenetteljes jókívánságokkal, illetve addig nem hagyják békében a családot, míg meg nem tartják az egyházi esküvőt, keresztelőt, bérmálást. ”80 A papok természetesen nem egyedül végezték ezt a nagy munkát, hanem ki­terjedt aktívahálózatot szerveztek ebből a célból. Ilyen volt például a galgamácsai élő rózsaíuzér 44 csoportja (egyházi szóhasználattal élve bokra), 15-15 taggal, tehát ösz- szesen kb. 660 fővel.81 Kézenfekvő, hogy Csala a szükséges, de nyilvánvalóan nem elégséges ideológiai harc mellett egy mozgékony és képzett „ellennépnevelő aktíva­hálózat” kiépítését látta célravezetőnek, természetesen úgy, hogy az a durva, átlátszó módszerek gondos elkerülésével, „még véletlenül se sértse a dolgozó tömegek vallá­sos érzületét’’.*2 A jelentés ezután konkrétan kitért a Mária-év eseményeire is, hiszen a papok „ennek a misztikumába csomagolták minden megmozdulásukat”.83 Az egyházügyi előadó ennek kapcsán figyelemre méltónak találta, hogy a papság milyen gyorsan felismerte a céljait akadályozó körülményeket.84 Csala László, jó pártfunkcionáriushoz méltóan, önkritikát is gyakorolt az elmúlt egyházi évvel kapcsolatban: „mi abban követtük el a hibát, hogy jó előre nem foglalkoztunk a szülők nevelésével, felvilágosításával. A szülőknek az utolsó hetek­ben, illetve napokban való meglátogatása ezzel a konkrét céllal már inkább ártott volna az ügynek. ”85 A sikerek a nép „legősibb és legkörmönfontabb ellenséges ideológiájú cso­portja ellen”*6 azonban mégis vitathatatlanok: „az 1954-es év nem hozta meg a pap­ságnak a várt eredményt, és ebben feltétlenül meg kell látnunk Pártunk nevelő és felvilágosító tömegmunkájának az eredményét. ”87 Összefoglalóan elmondható Csala László Pest megyei egyházügyi előadónak a 1954-es Mária-évben az egyház hitéletgyakorlásával kapcsolatos elvonó tevékeny­ségéről, hogy a párt alapvetően antiklerikális és keresztényellenes irányvonalát hűen követte. A korszak uralmi paradigmájába engedelmesen belesimulva, bár mérsékelt egyházellenes lelkülettel ,Jól felmondta a leckét”, ahogyan ez néhol ironikus, néhol pártharcos megjegyzéseivel tarkított jelentéseiből is kitűnik. 80 PML XXIII. 23. 0023/1955. Összefoglaló jelentés. 1955. február 15. 2. o. 81 PML XXIII. 23. 0023/1955. Összefoglaló jelentés. 1955. február 15. 2. o. 82 PML XXIII. 23. 0023/1955. Összefoglaló jelentés. 1955. február 15. 3. o. 83 PML XXIII. 23. 0023/1955. Összefoglaló jelentés. 1955. február 15. 3. o. 84 PML XXIII. 23. 0023/1955. Összefoglaló jelentés. 1955. február 15. 3-4. o. Az augusztus 15­én Máriabesnyőn tapasztalt vízellátási zavarok kapcsán például már szeptember 12-én egy új logisztikai megoldással álltak elő: négyfelé osztották a zarándokcsoportokat. 85 PML XXIII. 23. 0023/1955. Összefoglaló jelentés. 1955. február 15. 4. o. 86 PML XXIII. 23. 0023/1955. Összefoglaló jelentés. 1955. február 15. 13. o. 87 PML XXIII. 23. 0023/1955. Összefoglaló jelentés. 1955. február 15. 5. o. 158

Next

/
Thumbnails
Contents