Tanulmányok Pest megye múltjából IV. - Pest Megye Múltjából 15. (Budapest, 2012)
7. Somogyi László: Egészségügyi propaganda Pest megyében 1930 és 1945 között
származók tartalmaznak egészségügyi felvilágosító cikkeket, sorozatokat. Az alábbiakban néhány Pest megyei sajtóorgánum hasábjain közölt ismeretterjesztéssel kapcsolatos tartalomról olvashatunk. A Kalocsai Néplapban 1943-ban a vitaminokról indult több részes felvilágosító sorozat.31 A cikksorozat részletesen foglalkozott az egyes vitaminok emberi szervezetben betöltött szerepével, a vitaminokat tartalmazó zöldségekkel, illetve azzal, hogyan célszerű ezeket a zöldségeket úgy elkészíteni, hogy minél kevesebb értékes anyagot veszítsenek a főzés során. A Nagykőrösi Híradó 1944. május 6-án tudósított arról a még április 27-én lezajlott felvilágosító rendezvényről, amelyet leventelányok számára tartott dr. Németh Gyula városi orvos.32 33 Az előadás témája az anya- és csecsemővédelem volt. Az újság szerint az előadáson - melyet filmvetítés is színesített - az elvártnál jóval kevesebben jelentek meg. Ennek okát a cikk írója egyrészt az előadás előkészítésének (tulajdonképpen a propaganda propagandájának) hiányában látta. A csekély érdeklődés másik oka a korhatár megkötésében keresendő, ugyanis a leventelányok a 13-15 éves korosztályból kerültek ki. A rádióban sugározott műsorok közül nagy népszerűségnek örvendett az Egészségügyi Kalendárium című rádióműsor. Minden hónapban egy alkalommal jelentkezett, és az időszerű egészségügyi kérdésekre adott válaszokat, valamint tanácsokkal is ellátta a hallgatókat.” Az adás öt éve alatt 113 előadás hangzott el. Több újság rádióműsor rovatában olvashatunk a már említett műsorról. Ilyen volt például a Duna-Tiszaközi Nagykőrösi Hírlap. A műsor 1944-ben általában délelőtt fél 10-kor került adásba.34 A felsorolt hetilapok közül a Duna-Tiszaközi Nagykőrösi Hírlap fedte le földrajzi értelemben a legnagyobb területet: nemcsak Nagykőrös város, hanem az Abonyi és a Félegyházi járás községei számára is elérhető volt. ___________________________________________________________________SOMOGY] LÁSZLÓ Összefoglalás Összefoglalásként megállapítható, hogy az egészségügyi propaganda az első világháborút követő népességcsökkenés megállítására tett kísérlet egyik alappillére volt. A kor közegészségügyi szakemberei elsősorban a falusi lakosság egészségi helyzetének javításával szerették volna orvosolni a népesség fogyásának problémáját, így az itt folytatott propaganda is fontos szerepet kapott. Kiemelt hangsúlyt játszott az anya- és csecsemővédelem, valamint a fertőző betegségek elleni védekezés, mindkettő a demográfiai növekedés kulcsaként fogható fel. A tényszerű, egyszerű nyelvezetű, a 31 PML XV. 3. Kalocsai Néplap, 1943. december 18. A Kalocsai Néplap politikai hetilap volt és minden hét szombatján jelent meg. 32 PML XV. 3. Nagykőrösi Híradó, 1944. május 6. 4. o. A lap hetente kétszer - kedden és szombaton - jelent meg. 33 Faragó-Tomcsik, 15. o. 34 PML XV. 3. Duna-Tiszaközi Nagykőrösi Hírlap, 1944. július 29. 3. o. Független politikai hetilapként jelent meg minden kedden és szombaton. 143