Tanulmányok Pest megye múltjából III. - Pest Megye Múltjából 14. (Budapest, 2009)

4. Gaáné Barcs Eszter: Adalékok Pest megye 1915–1919 közötti járványainak történetéhez

GAAI.NE BARCS ESZTER Szintén a tápiósülyi táborba szállították vissza azon 3 internált egyikét, akit miután a Dány községbeli jegyzőnek és plébánosnak adtak ki, megbetegedett. Mivel ápolására senki nem vállalkozott, a belügyminiszter engedélyével visszaszállíthatták fertőző betegszállító kocsin. A jegyző a számára kiküldött internáltat, mivel beteges volt, és munkára használni nem tudta, visszaküldte a táborba. Ugyanakkor március közepe táján a jegyző anyósánál már jelentkezett a kiütéses hagymáz. A jegyző csa­ládját elkülönítették és megfigyelés alá helyezték. A nyáregyházi uradalomhoz mun­kára kiküldött 10 munkásból 8 megbetegedett, így őket szintén visszaszállították az internáló táborba. A Tápiószentmárton község szomszédságában található pusztára 50 román internáltat adtak ki munkára a telepítő és parcellázó banknak. Megérkezésük után egyikük meghalt, de nem a kiütéses hagymáz volt halálának kiváltó oka. A 49 munkás közül 7 betegedett meg a gazdaságban levő, velük foglalkozó cseléddel együtt. A Mende községbe kiküldött munkások egészségesek voltak ugyan, de visz- szaszállították őket a tápiósülyi táborba. A Törökbálintra kiküldött 30 munkásból megérkezésük után 3 tüdőbajban elhunyt, 9 pedig megbetegedett kiütéses hagymázban. A betegeket a Budapesti Fertőt­lenítő Intézet kocsiján a fővárosba szállították. Ezen kívül Törökbálinton megbetege­dett az intéző, a gazdasági cseléd és a községi orvos. Az intéző és a gazdasági cseléd meghalt, a községi orvost pedig a budapesti Szent Gellért Kórházba vitték. A Vasadra kiküldött internáltak mindegyike betegen érkezett, így őket azon­nal visszaszállították a táborba. Az internáló táborból 42 munkást Újszász községbe küldtek ki, közülük megbetegedett 32, meghalt 4 és egészséges 6 személy maradt. Megérkezésüket köve­tően nem sokkal megbetegedett a tiszttartó és a segédtiszt, akik a betegségbe bele is haltak, ezenkívül megfertőzödött a tiszttartó lánya, a szakáesné és a csősz, valamint a tiszttartó ápolónője, a fogolytábor tisztje és egy fogolyőr. A járvány megfékezésére a belügyminiszter két járványorvost küldött ki, Szolnokról pedig fertötlenítőgépet. A Cinkota község határában levő téglagyárban elhelyezett 160 katona közül egy kiütéses hagymázban meghalt és 4 pedig megbetegedett. A Pécel községtől mintegy 1.5-2 km-re levő téglagyárban elszállásolt kato­nák közül egy kiütéses hagymázban betegedett meg. Nagykáta községben 6 községi alkalmazott betegedett meg kiütéses hagy­mázban, ezek közül meghalt 4 és 2 pedig ápolás alatt maradt. Ok valószínűleg akkor kapták el a kórt, amikor a tápiósülyi internáló táborból megszökött, és Nagykátán elfogott internáltakat visszaszállították a tápiósülyi táborba. Az Erzsébetfalván beszállásolt bosnyák katonák közül egy kiütéses hagy­mázban megbetegedett. A beteget Budapestre a Szent Gellért Kórházba szállították. A fertőtlenítést és óvintézkedéseket a katonaság végezte el. Ordas községben 7 polgári egyén betegedett meg kiütéses hagymázban, ezek közül 2 meghalt. Solt községben megbetegedett 2 polgári származású nő, egy meghalt, egy ápolás alatt maradt. Az óvintézkedések ellenőrzésére közegészségügyi felügyelőt rendeltek ki.

Next

/
Thumbnails
Contents