Tanulmányok Pest megye múltjából II. - Pest Megye Múltjából 13. (Budapest, 2007)

3. HÉJJAS PÁL: Megkésett riport nagybaczoni Nagy Vilmos (1884–1976) ny. vezérezredes volt honvédelmi miniszterrel. Piliscsaba-Klotildliget 1974. augusztus 12.

HEJ J AS PAL ezért tudomásul kellett venni, hogy az események további alakításában már nem játszhatunk komolyabb szerepet. A hadianyag megsemmisülését - amelynek kétharmada veszett oda - a másik két magyar hadsereg fegyverzete is megsínylette, mert a 2. hadsereg felszereléséhez a sajátjukból nekik is hozzá kellett járulniuk.

67 A szétvert seregtestek irányítás nélkül özönlöttek vissza, hetek múlva sikerült csak a többnyire fegyver nélkül menekülő katonákat Csernyigov körzetében összegyűjteni. A csapatok egy részét ezt követően hazarendelték, és azok egy évvel a levezénylésük után, 1943 áprilisában hazatérhettek. A május l-jén a Keleti pályaudvarra érkező Jányt maga a miniszterelnök, Kállay Miklós fogadta ünnepélyes keretek között. Sem Jányt, sem mást nyíltan nem tettek felelőssé a hadsereg kudarcáért, ami érthető is volt a fronton uralkodó viszonyok ismeretében. A miniszterelnök, a honvédelmi miniszter, de még a kormányzó is úgy nyilatkoztak, hogy a felelősség egyértelműen a németeket terheli, akik ígéretük ellenére nem biztosították a korábban többször beígért fegyverzetet. Pedig azt Keitel és maga Hitler is személyesen ígérte meg a magyar honvédelmi miniszternek előző év őszén a német főhadiszálláson. Jány tehát nem a katonai kudarcért, hanem az azt követő, január 24-i hadseregparancsáért kapott korholást a kormányzótól, amelyet a tehetetlen elkeseredés íratott vele. Ebben az általa vezetett hadseregről olyan becsületsértően nyilatkozott, hogy méltán vívta ki a magyar tisztikar felháborodását. Horthy feddésére Jány két újabb parancsot (március 12-én és április 4-én) adott ki, amelyek már - ellentétben a januárival - a magyar katonák becsületes helytállásáról szóltak. Jányt még abban az évben nyugállományba helyezték, és a háború alatt már nem is vett részt a közéletben, így nem vállalt tisztséget sem a Sztójay-kormány idején, sem a nyilas hatalomátvétel után. A háború végén nyugatra ment, s bár nem kérték kiadatását, 1946-ban önként jött vissza Magyarországra, hogy segítsen bíróság elé állított tisztjein. Ekkor azonban letartóztatták, népbíróság elé állították, és többnyire mondvacsinált vádak alapján halálra ítélték. A szocializmus idején - ha neve egyáltalán szóba került - a szokásos mocskolódásokkal illették. A rendszerváltozás után a Legfelsőbb Bíróság rehabilitálta. Nagy Vilmos a barátját veszítette el Jányval. Osztálytársak voltak, egy szobában laktak, több mint negyven éves barátság fűzte össze őket. A tiszttársak közül egyedül ő jelent meg a népbíróság előtt, hogy Jány mellett tanúskodjon. Nem tudott rajta segíteni, de újabb bizonyítékát adta, hogy bármikor kész volt, akár az árral szembe haladva is, a bajbajutottakon segíteni. A doni katasztrófa után - amelyben a halottak, eltűntek és hadifogságba esettek száma

68 elérte a százhúszezret - már a kormányon belül is felerősödött az a vélemény, hogy a csapatainkat valahogy haza kell hozni, és újabb erőket már nem szabad kiküldeni. A politikai vezetők között korábban is voltak néhányan, akik ismerve az angolszász államok gazdasági erejét, nemigen bíztak a németek győzelmében. A katonai vezetők között azonban ilyenek kevesen voltak. Nagy írta az idézett könyvében, hogy a vezérkarban töretlen volt a bizalom a németek győzelmét illetően. Egyetlen kivételként említi 67 Náray Antal visszaemlékezése 1945. Budapest, 1988. 61. o. Náray tábornok 1942. január 31-ig a legfelső Honvédelmi Tanács (tulajdonképpen a vezérkari főnökkel kibővített minisztertanács) vezértitkára volt. M Horváth Miklós - Szabó Péter: Pihenj te néma hadsereg. Budapest, 1993. 29. o. 91